nb1.hu

Magyar Művész Válogatott bronzérme Iránból – így érezte magát a Kerület kapusa

Budapest - Interjú Szűcs Lászlóval.

Szűcs László, a Kerület kapusedzője védte a Magyar Művész Válogatott kapuját az Iránban rendezett tornán. A magyar csapat bronzérmes lett.  Kíváncsiak voltunk, hogy érezte magát, ezért feltettünk néhány kérdést neki.

Mióta focizol ebben a csapatban?
Nagyjából egy éve játszom együtt velük.

Hogy kerülhettél bele, hiszen te nem vagy művész?
Zombori Zalán az Újpesti öregfiúknál csapattársam, és mivel ő az edző a Magyar Művész Válogatottnál, ezért meghívott, hogy segítsem a csapat munkáját. Mivel a nemzetközi tornákon az általános szabályzat engedi, hogy maximum három ex-profi focista is erősítse a keretet, így a válogatott tagja lehettem.

 


Milyen nemzetközi tornán vettetek részt?
Ez volt a Negyedik Iráni Művész Futball Világkupa, amin a világ 16 legjobb művész válogatott csapata vesz részt. Idén ezt Kish szigetén rendezték, és tíz napig tartott.

Kik voltak az ellenfelek?
Megmérkőztünk többek között az örmény, a holland, a német, az iráni, valamint a japán csapattal.

Milyen eredményt értetek el?
Két győzelem és három döntetlen után a dobogó harmadik fokára állhattunk fel, előttünk csak Svédország és a házigazda Irán végzett.

Mire emlékszel a legszívesebben?
A németek elleni 3:0-ás győztes meccs, és a hollandok elleni mérkőzés is izgalmas, magas színvonalú játékot hozott. A torna kiváló volt, akár szervezési, akár szakmai szempontból nézve, mindez természetesen gyönyörű környezetben.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC