nb1.hu

Magyar Kupa: Kondásék tévés meccsen bizonyíthatnak

Ünnepre készülnek, ingyenes a belépés.

A Debreceni Egyetem labdarúgói szombat este a Magyar Kupában bizonyíthatnak. Az idén 100. születésnapját ünneplő DEAC a Csákvár ellen teheti le a névjegyét, a két gárda mérkőzése szombaton 19 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban. Kondás Elemér játékosai ország-világ előtt bizonyíthatnak, hiszen az összecsapást az M4 Sport közvetíti.

Az ismét közönségsikert arató yoUDay után szombaton újra ünnepelhet a Debreceni Egyetem. Az NB III. Keleti csoportjában eddig remeklő labdarúgócsapatunk a Magyar Kupában a Csákvár ellen igyekszik eltüntetni az osztálykülönbséget. Fejér megyei ellenlábasunk remekül kezdte a szezont, de az utóbbi hetekben kicsit megtört a lendülete, mivel az előző négy bajnokiján csupán három pontot szerzett. Kondás Elemér szerint nagy hibát követnének el, ha ezekből az eredményekből indulnának ki.

„A másodosztály egyik élcsapatával találkozunk. A csákváriak keretét jó labdarúgók alkotják, példaként elég csak Daru Bencét megemlíteni, aki korábban gólkirályi címet szerzett az NB II-ben. Rajta kívül többen a Puskás Akadémiánál nevelkedtek, vagyis képzett futballistákra számíthat kollégám. Óriási élmény lesz ez a találkozó a játékosaimnak. Félig viccesen azt mondtam a srácoknak néhány nappal ezelőtt, ha valakit egy ilyen összecsapás előtt motiválni kell, talán érdemes befejeznie a karrierjét. Egy kupameccsen bármi megtörténhet, nincs javítási lehetőség. Amelyik gárda jobb napot fog ki, továbbjut" – nyilatkozta Kondás Elemér.

Csapatunk szakmai stábjának életét sérülések nehezítik, Spitzmüller István és Soltész János szereplésére gyakorlatilag nincs esély.

„Soltész még a Balassagyarmat elleni meccs előtt szenvedett agyrázkódást, védőnk valószínűleg a jövő héten lesz újra bevethető. Spitzmüllernek a szerdai edzésen fordult ki a bokája. Papp Feri is a bokáját fájlalta Tiszaújvárosban, ahol Bárány Donátot már az első félidőben le kellett cserélnem. Valószínűleg ők vállalják majd a játékot a hétvégén" – mondta szakmai igazgatónk, aki hozzátette, a nemrég szerződtetett Sigér Ákos a reamatőrizációs szabály miatt csupán októberben debütálhat a DEAC-ban.

Kondás Elemér nyakába eddig kétszer akasztottak aranyérmet az MK-ban. A szakember 2012-ben és 2013-ban a Lokival hódította el a trófeát, előbb az MTK-t, majd egy évvel később a Győri ETO alakulatát fektették két vállra a piros-fehérek.

„Természetesen szép emlékeket őrzök a Magyar Kupáról és ezekről a sikerekről is. Az MTK-t a régi Puskás Ferenc Stadionban győztük le, míg a győrieket a Bozsik Stadionban vertük meg. Egyébként bármilyen sorozatban is szerepelek aktuális csapatommal, mindegyiket komolyan veszem" – fogalmazott Kondás Elemér.

Szabados Istvánéknak a múlt heti bajnokin megszakadt a veretlenségi sorozatuk. A DEAC a Tiszaújváros otthonában 2-1-es vereséget szenvedett.

Az első félidőben több nagy helyzetet is kidolgoztunk, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. Amennyiben 1-1-es állásnál mi szereztük volna meg a vezetést, meggyőződésem, hogy győztesen hagyjuk el a játékteret. Sajnos a második játékrészben kicsit gyámoltalanul futballoztunk, ellenfelünk jóval agresszívabb volt" – zárta mondandóját Kondás Elemér.

Fontos információ a drukkereknek, hogy a szombati Magyar Kupa-mérkőzés ingyenes lesz! A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, vagyis ha a rendes játékidő végén döntetlen áll az eredményjelzőn, hosszabbítás és adott esetben büntetőpárbaj következik – emlékeztetett a Debreceni Egyetem honlapja.

Magyar Kupa – 6. forduló
DEAC-Aqvital FC Csákvár

2019. 09. 21. (szombat) 19 óra, Nagyerdei Stadion (tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC