Limpergerék visszavágnának - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Limpergerék visszavágnának

Simon Zoltán - 2018. november 03. szombat 14:01
Nem felejtették el a kupavereséget.
Az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában az Érdi VSE az FC Nagykanizsa vendégeként lép pályára november 4-én, 13.30-tól. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik!
 
Tavaly az FC Nagykanizsa vendégeként búcsúzott a Magyar Kupától az Érdi VSE NB III-as együttese, amely a hétközi, NB II-es Monor elleni továbbjutás után épp ahhoz a harmadosztályba idén feljutó Nagykanizsához látogat, amely ellen az előző kiírásban tavaly 3–2-es vereséggel esett ki az MK-ból. Tehát lesz miért visszavágniuk Kertész Ferencéknek, akik önbizalomtól duzzadva utazhatnak a zalaiakhoz, hiszen az elmúlt hétvégén a bajnokságban remek játékkal győzték le 3–0-ra a Pápai Perutz FC-t, míg az NB II-es Monort is sikerült kiejteni a Magyar Kupából. Igaz, hogy az érdiek lábában 210 perc játék is van, tehát vélhetően fáradtabbak lesznek, mint a múlt héten Székesfehérváron, a MOL Vidi FC II vendégeként 3–1-re nyerő kanizsaiak.
Barna László együttese egyébként ígéretesen kezdte a szezont, hiszen hat forduló után az FC Ajka és az érdiek mögött a tabella harmadik helyén is állt szeptember elején, azóta viszont négy nyeretlen mérkőzés után tudtak nyerni múlt héten Fejér megyében, így a hetedik helyet foglalják el a tabellán.
 
– Fontos lesz, hogy hogyan sikerül a regeneráció ebben a néhány napban, mert azért 120 perc benne van a lábakban egy NB II-es csapat ellen. Ráadásul még egy többórás út is vár ránk, ezeket lehet negatív dolgoknak felírni, viszont benne van mindenkiben, hogy tavaly egy olyan meccsen kaptunk ki, ahol továbbjutást érdemeltünk volna. De a legfontosabb, hogy maradjunk hűek ahhoz a játékhoz, amit képviselünk, ha ez meglesz, akkor a győzelem is meglesz! – fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
 
A november 4-én, 13.30-tól kezdődő mérkőzést Derdák Marcell vezeti, segítői Bognár László és Nagy Viktor lesznek. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik!
 
NB III, Nyugati csoport, 13. forduló
11.04., 13.30: FC Nagykanizsa–Érdi VSE
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 03. 28. 18:01

Hosszú kihagyás várhat a gólszerző kapusra - videó

Hegedüs is segít.
2020. 03. 28. 16:02

Elképesztő felajánlást tett a megye III-ban szereplő klub

A polgármester fontos bejelentése.
2020. 03. 28. 15:00

DVTK: Rui Pedro is üzent a szurkolóknak - videó

Megtöltenék a stadiont.
2020. 03. 28. 14:30

UEFA: vége a szezonnak?

Megszólalt a szövetség elnöke.
2020. 03. 28. 17:01

Haladás: a szurkolóknak üzent Mátyus János - videó

Jó munkát végez az edző Szombathelyen.
2020. 03. 28. 14:14

Győr: köszönetet mondtak a szurkolók - képek

Egy kérést is megfogalmazott az ETO.
2020. 03. 28. 14:57

Célegyenesben volt az újonc visszatérője a bajnokság felfüggesztéséig

Egyéni céljairól is mesélt a játékos.
2020. 03. 28. 10:44

Kerület: bőven van és lesz mit csemegézni – videók

Így kezdett el beérni Kemenes Szabolcs tudatossága.
2020. 03. 28. 12:51

5 gólt lőttek a kispestiek Bulgáriának

14 honvédos szerepelt eddig a bolgárok ellen.
2020. 03. 28. 11:34

Bércsökkentés: Sallói újabb bevételek kieséséről is beszélt

Debrecenben kidolgoztak egy tervet.
2020. 03. 28. 09:51

Békéscsaba: a legnagyobb legenda legjei

Viszont a maiakról nincsen túl jó véleménye.
2020. 03. 27. 17:44

ETO: Kondásé után most egy játékos szerződését módosították

Újabb szigorítás lépett életbe.
2020. 03. 27. 17:54

Ekkor folytatódhat a bajnokság a Sényő elnöke szerint

A pályán kellene eldőlnie a helyezéseknek.
2020. 03. 27. 09:43

Érd tapsol

Elismerését fejezi ki az éllovas is.
2020. 03. 28. 11:14

Gulácsiék klubja riválisokkal fogott össze 

Belenyúltak a zsebükbe, hogy továbbiaknak segítsenek.
2020. 03. 28. 10:24

Marco Rossi: Magyarországnak óriási szíve van

Jótékonykodásra buzdít a szövetségi kapitány.
2020. 03. 28. 09:42

Nemes cselekedett hajtott végre Varga Roland

Nem először segített a focista.
2020. 03. 28. 09:28

Nosztalgia: képernyőn a magyar válogatott egyik legszebb döntetlenje

A meccs, amit még az unokák is meg fognak ismerni.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1DEAC41
2Füzesgyarmat41
3Ceglédi VSE37
4Sényő-Carnifex FC33
5ESMTK32
6Jászberényi FC30
7Putnok FC28
8Termálfürdő Tiszaújváros27
9BSE25
10Eger SE24
11Tállya KSE22
12Gyöngyösi AK20
13DVSC II19
14DVTK II11
15Ózdi Kohász SC11
16FC Hatvan10
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC48
2Szentlőrinc SE44
3Monor38
4Iváncsa KSE35
5HR-Rent Kozármisleny31
6Dunaújváros28
7Rákosmente KSK25
8Dabas-Gyón FC25
9Budapest Honvéd-MFA II24
10FC Dabas22
11Kecskeméti TE20
12Szekszárdi UFC19
13Taksony SE GP Solar18
14THSE-Szabadkikötő15
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE42
2III. Ker TVE41
3Lipót Pékség SE39
4Ménfőcsanak ESK31
5Pápai Perutz FC30
6Komárom VSE29
7FC Nagykanizsa27
8Credobus Mosonmagyaróvár25
9VLS Veszprém24
10Bicskei TC22
11Puskás Akadémia FC II21
12BKV Előre20
13Sárvár FC20
14MOL Fehérvár FC II20
15Hévíz SK13
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!