Kozármisleny: jöhet a heavy metal foci - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Kozármisleny: jöhet a heavy metal foci

Juhász Gergely - 2021. September 09. Thursday 13:16
A klubigazgató nyilatkozott.
Kép forrása: kozarmislenyfc.hu
ÍME, A KOZÁRMISLENY BEJELENTÉSE:
 
,,Lement 6 forduló a bajnokságból, Magyar Márk klubigazgatóval beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról, eredményekről, sikerekről, fejlesztésekről, utánpótlásról.
 
Idén nyáron új vezetőedzővel kezdte meg a felkészülést a HR-Rent Kozármisleny NB III-as labdarúgócsapata és ahogy minden évben, úgy most is voltak az előző évhez képest távozók, érkezők.
Mennyire vagy elégedett a csapat eddigi szereplésével, mutatott játékával, illetve a hozzáállással?
 
Ebbe a szereplésbe azért szerintem nehéz lenne belekötni. Nagyon szeretem ezt a csapatot, abszolút lehet kedvelni a tagjait emberileg is. Tiszta tekintetű, rendes srácok, akik becsületesen dolgoznak. De már évek óta jó közösség formálódik nálunk. Az első naptól elfogadták Aczél Zoltánt, aki néhány hét alatt sokat „állított” a fejeken taktikailag és mentálisan is. Mindenki keményen beleállt a munkába és a közös célért, célokért lelkiismeretesen melózik. Ennek meg is van az eredménye pontokban, illetve közönségszórakoztató fociban egyaránt. Remek edzőt sikerült igazolnunk, aki talán meg is szerette a mi kis családias klubunkat. Ő is mindig elmondja, amit mi is látunk: ha ez a csapat maximálisan koncentrál, bárkit meg tud verni ebben az osztályban, de ha kicsit kiengedünk és fejben nem itt vagyunk, bárki meg tud lepni minket. Messze még a vége és a fociban bármi megtörténhet, de szerintem ez a társaság úgy fogja végigküzdeni a szezont, hogy a végén tükörbe tud majd nézni.
 
Mi változott az előző évhez képest? Mitől lett jobb, erősebb a Kozármisleny idén? Mi az, amiben leginkább előre léptünk?
 
A foci, illetve a jó eredmények szállítása, akár egy érem megszerzése szerintem borzasztóan sok összetevő eredménye, a siker sokszor nagyon apró dolgokon múlik. Az új trénerrel más típusú munkát végez a csapat, jól felépített, tudatos felkészülésen vagyunk túl. Bár edzés előtt és után jó, oldott a hangulat, a tréningeken koncentráció és meló van. Úgy vélem, hozzáad a jó teljesítményhez a jó csapatkohézió is, ami a kis fluktuációnak is köszönhető, és hogy a legtöbb játékosunknak idén célja van.
 
Ezen kívül a bajnokikon többnyire ül a stáb elképzelése, jók a meccsterveink. A játékosok meg tudják valósítani a vezetőedző kérését, és nem spórolják ki a benzint, amíg pályán vannak.
 
Aczél Zoltán fizimiskára kicsit hasonlít Jürgen Kloppra, bár ő inkább Guardiola-fan, a fociját is e szerint igyekszik felépíteni. Ugyanakkor mindkét neves külföldi edző szereti a letámadást. Időnként már mi is produkálunk olyan periódusokat, mint akár a Liverpool a német mesterrel. Nyilván más szinten, hiszen ennek nálunk NB III-as keretek között képességbeli határai vannak, mivel más alapanyagból kell dolgozni és játékosaink félprofi életmódot tudnak csak élni. De amelyik periódusokban ez a presszing működik, nincs olyan fociszurkoló, aki ne csettintene egyet. Úgyhogy Klopp után szabadon: jöhet a „heavy metal foci”! A kezdőcsapatunk nagyjából a tavalyi keretből kerül ki, ám én akkor is hittem benne, hogy több van a srácokban. Most egy jó felkészülés után látványosan jobb teljesítményt produkálnak. Sok aspektusban léptünk előre.
 
Melyik mérkőzés tetszett legjobban az eddigi 6 bajnoki közül?
 
Az utóbbi hetekben játékban nagyon sokat fejlődtünk, ami a jól sikerült felkészülési időszaknak is köszönhető: komoly terhelés volt, helyenként mégis sziporkázó játékkal. Aztán jött egy haloványabb Mohács elleni bajnoki teljesítmény. Amit egy Cegléd elleni zseniális 2. félidő követett. Ezután Dunaújvárosban valami nem működött, enerváltnak tűntünk, de a Dabas elleni második 45 perc megint fantasztikus volt. A Honvéd II. ellen parádés első 45-60 percet produkáltunk, amivel eldöntöttük a 3 pont sorsát, a kissé tartalékos Fradi II. ellen pedig az egész meccs egy élmény volt. A bajnokság jó indításának szempontjából talán a Cegléd elleni meccs volt a kulcsa, ezért én ezt választanám. Nem mellékes, hogy vezetőedzőnk győzelemmel mutatkozhatott be hazai pályán, és talán a srácokról is lekerült egy kis nyomás a 2 meccs alatt gyűjtött 6 ponttal, a rosszul sikerült kupaszereplés után.
 
Látva az eltelt fordulókat, mi lehet a HR-Rent Kozármisleny célja a bajnokságban?
 
Bár a hangsúly még továbbra sem ezen van, a bajnokság előtt nagyjából a dobogót tűztük ki célul, ami elérhető. De nagyon az elején vagyunk még a 38 meccsnek, lépésről-lépésre haladunk. A hosszú menetelésben fontos lesz, hogy ne legyen olyan sok sérültünk, betegünk, mint az elmúlt hetekben, akkor szerintem a csapat szép dolgokat érhet el. De még mindig eléggé a szezon elején járunk, van néhány olyan gárda, amelynek nem igazán látjuk a pontos játékerejét. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, nem mi voltunk az átigazolási időszak abszolút nyertesei. Bár bizonyos kulcsposztokra sikerült játékosokat igazolni (Lékai Soma, Gajág Gergő), a kezdő 10-esnek hozott Kondor Kristóf idő előtt feladta a harcot. Két új támadónk, Beke Péter és Keresztes Barna pedig makacs sérülésekkel bajlódnak, így nem igazán tudtak hozzátenni eddig. Rajtuk kívül fiatalok érkeztek, akik természetesen teljes értékű tagjai a csapatnak, és ha feladatot kapnak, azt várjuk tőlük, igyekezzenek azt minél jobban megoldani és hozzátenni a sikerhez.
 
Kik lehetnek az eddigi fordulók alapján csapatunk riválisai a versenyfutásban?
 
A Dunaújváros elég magabiztosan kezdett, jól néznek ki, a bajnokság egyik esélyesei lehetnek. Meglepően jól kezdett a Makó, de Siha Zsolttól várhattuk is, hogy masszív csapatot fog összetenni. A dobogóért folyó küzdelembe szerintem még beleszólhat a Monor, a Honvéd II., talán a Dabas. Illetve nyilván itt van a Balassagyarmat, akik költségvetésüket tekintve messze kiemelkednek a ligából. De még elég kicsi a minta, illetve néhány érzékeny sérülés gyakorlatilag minden csapatot hazavághat, hiszen sehol sincs 23-as profi keret, minden posztra két azonos képességű játékossal.
 
Beszéljünk egy kicsit a fejlesztésekről is. Nagy mérföldkő a klub életében, hogy LED-technikával elkészült a stadionvilágítás, ami az eddigi 3 bajnoki mérkőzésen jól vizsgázott. De ez nemcsak a mérkőzések megrendezésekor, hanem majd az edzéseken is nagy segítség lehet a csapatnak, amikor korán sötétedik…
 
Azt gondolom, óriási dolog ez a fejlesztés a kozármislenyi sport történetében. Elég komoly kis center pályánk van, minden szurkolónk, sportolónk büszke lehet rá! Ezzel ugye több dolgot is orvosoltunk. Egyrészt a nyári melegben nem kell a nézőknek nappal szembe hunyorogni a bajnokik alatt. A hűvösebb hónapokban lehet értelmes meccsidőben kezdeni, nem például vasárnap 13 órakor. Illetve a késő őszi, kora tavaszi edzéssávokban valóban nem 14 órakor kell edzést kezdeni, ami a dolgozó, illetve tanuló játékosoknak összeegyeztethetetlen. Igaz, ezzel a lehetőséggel csak addig élnénk, amíg nem készül el az edzőpálya, mert szívünk szerint már ott tréningeznénk. A stadionunk gyepe ugyanis eléggé túl van terhelve.
 
Van egy másik futó fejlesztési project is, a füves edzőpályák kialakítása. Tájékoztatnád erről az olvasóinkat, hogy pontosan mi készül? Hogy áll jelenleg? Mikor vehetik legkorábban birtokba a labdarúgók? Nyilván nemcsak felnőtt, de utánpótlás labdarúgóink is. Mekkora segítség ez a klub életében? Mondhatjuk, hogy újabb mérföldkő?
 
Szerintem, ha lehet, ez még komolyabb mérföldkő, borzasztóan fontos lesz. Egyrészt, ahogy írtam, a stadion gyepe nem bír el ennyi edzést, a felnőttek pedig nem mehetnek rá versenyidőszakban a régi műfüves pályáinkra, ezekből mindig azonnal ízületi sérülések adódtak. De ahogy említetted is, ez nem csak, sőt, leginkább nem a felnőtteknek készül. Hiszen végre az idősebb utánpótlás korosztályok is füvön edzhetnek és meccselhetnek majd. A fejlesztés nagyon komoly projekt, költségvetésében a világítás kiépítését is meghaladja, és nagyon sok munkája van vele Feleki Árpádéknak, de mindenki szívügyeként kezeli a klubnál, hogy ismét egy komoly értéket teremtsünk.
 
Elkészül majd egy megye 1-es mérkőzésre is alkalmas füves nagypálya világítással, körben labdafogó hálóval, eredményjelzővel, lelátóval. Illetve mellette egy több mint félpályányi füves edzőterület. Ebből könnyen kiszámolható, hogy a nagyjából nyári átadásra szinte megduplázódik a felületeink száma. Ráadásul kiemelném, hogy sportszakmailag borzasztóan fontos lesz a fiatalok számára a füves borítás az egyébként szemre is óriási beruházásban.
 
Végül, de nem utolsó sorban kérlek, az utánpótlásunkról is tegyél említést! Hogy alakult a nyár? Hogy sikerültek az átigazolások? Milyen az érdeklődés a szemlátomást is fejlődő klubunkkal, utánpótlásunkkal kapcsolatban? Mi az idei évre kitűzött cél?
 
Ismét egy izgalmas szezon előtt állunk ezen a téren is, hiszen az MLSZ új rendszerében Körzetközponti státuszt érdemeltünk ki. Ez komoly megtiszteltetés, nagy lehetőség, de rengeteg feladattal is jár. A klubnál folyó munkát minősíti, hogy sok olyan labdarúgó jelentkezett be hozzánk idén nyáron, akiknek néhány éve – valószínűleg eredménytelenül – nekünk kellett volna könyörögni, hogy átigazoljanak. Ez sok mindent elmond az utánpótlásban dolgozó teamről, a hozzáállásukról, arról a hangulatról, ahogy most nálunk zajlik a munka. Szakmailag nyilván messze vagyunk attól a szinttől, amit célként kitűztünk, de fontos, hogy évről-évre lépegetünk előre.
 
Nem az számít, hogy kiket igazoltunk, hanem az, hogy fejlődik-e az, aki évek óta nálunk van. Nyilván mindig örülünk, ha néhány jó játékos átjelentkezik, szívesen fogadjuk őket, de az nem utánpótlás nevelés, ha csak összevadászunk mindenkit. Most azt látom, hogy az edzők lelkesen és lelkiismeretesen dolgoznak a fiatalokkal. Szakmailag vannak elvárásaink, a munkát az utánpótlás vezetése Kovács Zoltán irányításával felépítette, reméljük, mindenkinek lesz ereje, kitartása ezt napról-napra végre is hajtani, mert ezen múlik a siker.
 
Én egyre több pozitív jelet vélek felfedezni, de igyekszem folyamatosan visszaellenőrizni azokat a kritériumokat, amik számomra fontosak. Ezek nem mindegyike érhető még el számunkra, de az irány miatt fontos az önellenőrzés:
 
– szeretnek-e hozzánk edzésre járni a gyermekek?
 
– látható-e a csapatokon és a játékosokon a fejlődés?
 
– a csapatok egyre inkább az általunk meghatározott stílusban játszanak?
 
– hány játékost tudunk adni a PMFC akadémiai csapataiba?
 
– hány játékost tudunk adni a felnőtt csapatunkba?
 
– hány utánpótlás játékosunkból lesz később profi futballista?
 
– hány edzőnk tud fejlődni a mi kötelékünkben? mennyien tudnak előrelépni a ranglétránkon?
 
Ha a közösség jó, és ezeken az előbb említett területeken fejlődünk, akkor abból biztosan jó dolgok fognak kisülni. Nem csak az eredmények, hanem a klub és a kozármislenyi sportközösség szempontjából is.
 
Köszönjük a beszélgetést Márknak, kívánjuk, hogy sikerüljön valamennyi kitűzött célt elérni!
 
Hajrá, Kozármisleny!"
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 09. 22. 06:32

Szerdai foci: jön a Vidi-Fradi rangadó!

Folytatódik a küzdelem az NB III-ban.
2021. 09. 21. 22:26

Nagy Ádám komoly mérföldkőhöz ért új csapatában

Újabb lépést tettek a cél felé.
2021. 09. 21. 21:41

Folytatta Dánia "meghódítását" az MTK és a DVTK egykori támadója

Újabb komoly elismerés.
2021. 09. 21. 21:09

A nap, amikor Dzsudzsák Balázs legyőzte a teljes magyar sajtót 

A kapu mögötti vérmérséklet története!
2021. 09. 21. 14:10

Kecskemét: közel egy év után tért vissza a védő

Ráadásul gólt is szerzett.
2021. 09. 21. 11:41

DVTK: közvélemény-kutatás a szurkolók körében

Számos dologra kíváncsi volt a klub.
2021. 09. 21. 16:49

Előzhet a Honvéd, javíthat az Újpest, duplázik a DEAC, elmarad egy meccs

Negyedik győzelmére hajt a Fradi, "döntetlekkirály" vár a BVSC-re.
2021. 09. 21. 12:34

Tiszafüred: többen visszatérhetnek

Hivatalos bejelentés.
2021. 09. 21. 21:05

Dárdaiék két játékossal erősítettek a Szoboszlaiék elleni rangadó előtt

Utánpótlás-válogatott futballista is bizonyíthat.
2021. 09. 21. 20:13

U17: óriási hibákat követett el a magyar válogatott - reakció

A világ egyik legjobb csapatát fogadták a mieink.
2021. 09. 20. 19:21

A Crvenától érkezett tehetség a Lőrinchez, védőt igazolt a Csákvár

Előbbi a Partizan játékosa is volt.
2021. 09. 20. 13:52

Magyar Kupa: a Hali edzője elárulta, miért nem játszott Guzmics - reakció

Két tehetség is bemutatkozhatott.
2021. 09. 20. 18:44

50 méterről is lő gólokat, de a Vasas ellen nem játszhat

Nagyon jó idénye van eddig.
2021. 09. 20. 14:20

Magyar Kupa: keményen kritizált a kaposvári edző - reakció

Alapvető dolgot hiányolt.
2021. 09. 21. 19:09

A Fradi és a Sopron: a Vidi csatárának hatalmas igazsága

Rebrov és Stöger is „igazat ad” ám neki.
2021. 09. 21. 18:51

Újpest: gólerős csatár érkezett - részletek

Hivatalos bejelentés.
2021. 09. 21. 18:25

Kiderült, mikor térhet vissza a megműtött Szalai Ádám

A csapata számolt be friss részletekről.
2021. 09. 21. 17:59

FIFA-büntetés: reagált az MLSZ

Feljelentést is tett már a magyar szövetség.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BKV Előre21
2Kolorcity Kazincbarcika SC19
3Termálfürdő FC Tiszaújváros17
4Aqua-General Hajdúszoboszló17
5DEAC16
6Kisvárda Master Good II16
7Békéscsaba 1912 Előre11
8Jászberényi FC10
9Eger SE9
10Füzesgyarmati SK9
11Putnok FC8
12Sényő-Carnifex FC8
13Újpest FC II7
14Hidasnémeti VSC Polgári Kft.7
15DVSC II6
16Tiszafüredi VSE5
17Tállya KSE5
18DVTK II4
19SBTC1
20Törökszentmiklósi FC-Veteriner0
TABELLA - KÖZÉP
1Makó FC18
2HR-Rent Kozármisleny17
3Dunaújváros17
4Budapest Honvéd-MFA II15
5Paksi FC II13
6Monor13
7Balassagyarmati VSE13
8Hódmezővásárhelyi FC12
9FC Dabas11
10Ferencvárosi TC II11
11Szekszárdi UFC11
12MTK Budapest II10
13Gerjeni SK10
14ESMTK8
15Ceglédi VSE6
16Vác FC4
17Dabas-Gyón FC4
18Rákosmente FC3
19Iváncsa KSE2
20B Build Mohács0
TABELLA - NYUGAT
1BVSC-Zugló18
2VLS Veszprém16
3ETO Akadémia14
4Credobus Mosonmagyaróvár14
5Érdi VSE14
6Gyirmót FC Győr II10
7Pápai Perutz FC10
8Tatabányai SC10
9Kelen SC9
10Puskás Akadémia FC II9
11ZTE FC II9
12Komárom VSE8
13Balatonfüredi FC8
14SC Sopron7
15FC Nagykanizsa7
16MOL Fehérvár FC II7
17Bicskei TC6
18Kaposvári Rákóczi FC6
19Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő5
20Tarr Andráshida SC4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!