Kovács János: „Csak egy ellenfelünk van, saját magunk” - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Kovács János: „Csak egy ellenfelünk van, saját magunk”

Simon Zoltán - 2016. September 24. Saturday 08:52
Szigetszentmiklós – Agyrázkódás miatt nem hadra fogható.
Kép forrása: sztkfutball.hu

Kovács János nyolc évig futballozott Angliában, majd hazatérése után megfordult a Honvédban, a Siófokban most azonban már a Szigetszentmiklós sikeréért hajt. Vagyis csak hajtana, ugyanis a 31 éves védő jelenleg nem hadra fogható.

 

– Sajnos a Békéscsaba meccsen agyrázkódást szenvedtem, ami nem az első volt az elmúlt években, így nagyon komolyan kell venni – mondta Kovács János az sztkfutball.hu-nak.

 

– Remekül szerepel a csapat. Meglepetésként ért ez téged azok után, hogy a nyári felkészülési mérkőzéseken még győzni sem tudtatok?

– Nem, mert a felkészülés közben már érződött, hogy a rossz eredmények ellenére, jó irányba haladunk és jó kezekben vagyunk!

 

– A Paks elleni meccs után az SZTK sikeresen megóvta a mérkőzést. Mire számítasz a megismételt meccsen?

– Kaptunk még egy esélyt és úgy érzem élni fog ezzel a csapat.

 

– Miben látod csapat erősségét és mire számítasz a bajnokság további részében? Kik lehetnek az elsődleges ellenfelek a továbbiakban?

– Csapatunk erőssége a jó öltözői hangulat és a profi munka, amit az edzéseken végzünk. Ha továbbra is ezzel a mentalitással és alázattal dolgozunk, akkor úgy érzem senki és semmi nem állhat az utunkba a céljaink felé vezető úton! Én most is azt mondom – lehet nagyképű -, hogy csak egy ellenfelünk van, lesz az egész bajnokságban, saját magunk!

 

– Mikor láthatunk újra tétmeccsen, mikor tudsz elkezdeni edzeni?

– Jövő héten hétfőn megyek vissza kontrollvizsgálatra és ha ott minden rendben van, kedden már edzhetek.

 

– Nemrégiben egy gyönyörű kisgyermekkel gyarapodott a családod. Minden rendben, jól fejlődik a baba, lesz akkora mint az apukája?

– Igen, már fél éves múlt a trónörökös, de mondhatom azt is, hogy fél éve tartjuk életben. Minden a legnagyobb rendben, kiegyensúlyozott boldog baba, aki reméli, hogy hamarosan jöhet megint szurkolni apának es az SzTK-nak.

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 10. 29. 10:24

BL: rekordot jelentő mesterhármast kapott Gulácsi, az edző bírálata

A csodacsere volt a meccs hőse.
2020. 10. 29. 09:37

BL: Tokmac jelentős elismerést söpörhet be

Többek között BL-győztes játékossal harcolhat.
2020. 10. 29. 09:12

Juve-Barca: Koeman dicsérete, Pirlo reménye, Morata elképesztő balszerencséje

Nem mindennapi jeleneteket hozott a rangadó.
2020. 10. 29. 08:57

BL: kikészült a Dinamo Kijev edzője az igazságtól

Rebrov mosolya mindent elárult az egyébként zseniális szakemberről.
2020. 10. 29. 11:16

Rengeteg hiányzó: nincs könnyű helyzetben a Loki

Hivatalos bejelentés.
2020. 10. 28. 11:42

Csákvári üzenet Sándor Tamásnak – INTERJÚ

Élet és halál harcai!
2020. 10. 28. 17:42

Kiütés a megyei rangadón: eufória és hibák - VIDEÓ

Az egyik sorozat megszakadt, a másik még mindig él.
2020. 10. 28. 17:02

Meccset pótolt és dobogóra lépett a Veszprém

A Nyugati csoportban rendeztek egy meccset.
2020. 10. 29. 06:46

Fradi-Dinamo: a BL nem az NB I - REAKCIÓK

A kijevi gólszerző a Fradi Tábort említette, Dibusz sajnálja.
2020. 10. 29. 06:16

Csütörtöki foci: folytatódik a Magyar Kupa

Újabb meccsek az Európa-ligában.
2020. 10. 28. 11:02

Kiesési rangadó: Sándor Tamás elrontotta volna az első meccsét? INTERJÚ

Ezért hívta oda a fiát a kispadhoz.
2020. 10. 28. 09:51

Úriember volt a szárnyaló Radó András

A vártnál is sokkal erősebb csapattal állt ki az Ajka!
2020. 10. 28. 12:01

Kiütés a megyei rangadón és nemes gesztusok

Több ok miatt is ünnepelhettek a szurkolók.
2020. 10. 28. 11:38

Edzőt vált a kiesés elől menekülő csapat?

Súlyos vereséggel búcsúzhatott.
2020. 10. 28. 23:52

Gulácsi: rémálom

Három gólt vettek el a Juve csatárától.
2020. 10. 28. 23:07

Fradi-Dinamo: eltűnt a pénz!

Végig harcoltak!
2020. 10. 28. 22:35

Magyar Kupa: hol volt Kondás és Dzsudzsák?

Nagyon tartalékosan állt ki a Loki.
2020. 10. 28. 21:34

A Barcelonát idézte a kiscsapat a Honvéd ellen

Ráadásul óriásit küzdve.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC40
2Jászberényi FC35
3Füzesgyarmati SK28
4Sényő-Carnifex FC26
5Eger SE25
6Tiszafüredi VSE23
7Termálfürdő Tiszaújváros23
8Kisvárda Master Good II.23
9BVSC-Zugló22
10DVTK II.19
11Putnok FC18
12Ceglédi VSE17
13Tállya KSE17
14BSE16
15DVSC II.15
16SBTC Kft.15
17FC Hatvan14
18Gyöngyösi AK12
19Sajóbábonyi VSE11
20Mezőkövesd Zsóry FC II.5
TABELLA - KÖZÉP
1Ferencvárosi TC II.34
2Kecskeméti TE32
3Iváncsa KSE32
4FC Dabas30
5HR-Rent Kozármisleny26
6ESMTK26
7Taksony SE23
8Budapest Honvéd-MFA II.22
9Monor22
10Körösladányi MSK20
11Paksi FC II.20
12Dunaújváros19
13Újpest FC II.19
14Dabas-Gyón FC17
15Vác FC16
16Rákosmente FC15
17Hódmezővásárhelyi FC12
18Szekszárdi UFC12
19Szegedi VSE8
20Majosi SE3
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE40
2Credobus Mosonmagyaróvár32
3VLS Veszprém29
4Lipót Pékség SE27
5SC Sopron26
6Tatabányai SC25
7FC Nagykanizsa24
8Érdi VSE23
9Bicskei TC23
10Komárom VSE23
11MOL Fehérvár FC II.22
12Pápai Perutz FC18
13Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő17
14Puskás Akadémia FC II.16
15ZTE FC II.15
16Balatonfüredi FC14
17BKV Előre13
18Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak12
19THSE-Szabadkikötő10
20Nagyatádi FC4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!