nb1.hu

Kosaras ultrák készülhetnek az év meccsére

A rendőrség sem tétlenkedik.

Egy ponttal vezeti a Keleti-csoportot a Szolnok a Jászberény előtt, a listavezető meg éppen a második vendége lesz a hétvégi fordulóban. Az év mérkőzésére egyébként nemcsak a játékosok, az edzők és a vezetők készülnek kiemelten, hanem a rajongók és a rendőrség is.
 
A hét végén a tavasz (egyik) legfontosabb mérkőzését rendezik a harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjában. Második helyen álló, feljutásra pályázó csapatunk a listavezető Szolnoki MÁV együttesét fogadja. A megyei rangadó nem csak a játékosokra, de a rendezőkre is plusz terhet ró.
 
Az üggyel kapcsolatban a Jászberény a következő közleményt jelentette meg:
 
„A rendőrség szerdán pályabejárást tartott a Sportpálya utcai sporttelepen és a hatóság által elmondott instrukciók alapján kell megrendeznünk a vasárnapi összecsapást.
 
Információink szerint nem csak saját szurkolóink, hanem a vendégdrukkerek is szép számmal érkeznek a mérkőzésre – tájékoztatta honlapunkat a JFC technikai vezetője, Pikó Attila. – Állítólag a Szolnoki Olaj kosarasainak B-közepe is erősíteni fogja a Tisza-partiak táborát. Ezúton is felhívjuk a szolnoki szurkolók figyelmét, hogy csak a Sportpálya utcai, Aprítógépgyár felőli kapun léphetnek be a sporttelepre (ott is parkolhatnak) és juthatnak fel a lelátóra. Pénztárnyitás egy órával a találkozó kezdete előtt, 15.30-kor lesz. Saját szimpatizánsaink ugyanakkor kizárólag a Jókai utcai bejáraton nyernek bebocsátást a pályára. A sporttelepen belül a megerősített biztonsági szolgálat felügyel a rendre, azon kívül viszont már a rendőrség joga és felelőssége az intézkedés.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC