Körösladány: megvan az új edzőpáros - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Körösladány: megvan az új edzőpáros

Juhász Gergely - 2021. April 30. Friday 15:10
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: korosladanymsk.hu
ÍME, A KÖRÖSLADÁNY HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Az ESMTK elleni mérkőzés után távozott csapatunktól Fodor Sándor vezetőedző. A megüresedett helyet Keresztesi János vette át ideiglenesen, így a szerdai Dabas-Gyón FC elleni mérkőzésen ő irányította a csapatot.
 
A hét folyamán viszont sikerült megállapodni Ekker Attilával és Futaki Krisztiánnal, akik már a mai napon átveszik a munkát és vezénylik az edzést. A Kecskemét elleni mérkőzésen már az új edzőpáros ülhet a kispadon.
 
Ekker Attila és Futaki Krisztián neve ismerős lehet a megyei fociéletben, hiszen mindketten hosszú futball karriert tudhatnak a hátuk mögött, Futaki Krisztián pedig NBII-es múlttal is rendelkezik. A vezetőedzői poszt sem áll távol tőlük, hisz a 2019/20-as szezon őszi felében ők irányították a Szeghalmi FC csapatát.
 
– A kihívást érezzük, és, hogy van remény, már pedig, amíg remény van a bennmaradás kiharcolására, addig rá kell bírni a csapatot, hogy küzdjön érte, mint ahogyan a vezetők is így állnak a dolgokhoz – nyilatkozta Ekker Attila a bmsextra.hu oldalnak.
 
A tréner fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy Futaki Krisztiánnal egyenrangú partnerként vállalták el a munkát, ahogy azt korábban is tették, mindenben közösen döntenek. A csapat dabasi meccsét együtt követték nyomon a helyszínen.
 
– Fegyelmezett, koncentrált volt minden játékos, ennek és a jó helyzetkihasználásnak köszönhető az eredményesség, amivel rászolgált a csapat a szerencsére is. Ez jó kiinduló alap lehet a hátralévő mérkőzésekre és a közös munkához. A kollégámmal ehhez próbáljuk mi is hozzátenni a magunkét – zárta nyilatkozatát Ekker Attila.
 
Az új edzőknek sok sikert kívánunk Körösladányban!"
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!