nb1.hu

Koronavírus: újabb bajnoki marad el

Az egyik csapat jelentős része karanténban van.

A 2060.BLOG.HU AZ ALÁBBI KÖZLEMÉNYT ADTA KI:
 
,,A Komárom VSE a mai napon arról tájékoztatta a bicskei klubvezetést, hogy koronavírusos beteget találtak a csapatban, továbbá hatósági karanténba került a csapat jelentős része vasárnap éjfélig. Ennek értelmében – a két csapat körültekintő közös döntése alapján és elővigyázatosságból – elmarad a szombaton 16.30-ra kiírt Bicskei TC-Komárom VSE bajnoki mérkőzés.
 
A felek már meg is állapodtak az új időpontban, így szeptember 16-án szerdán 18.30-tól, villanyfényben kerül megrendezésre a nagy érdeklődésre számot tartó és kiélezett párharc. A BTC Sporttelepen már napok óta – csakúgy mint március elején – a legszigorúbb óvintézkedések mellett zajlik a sportélet, talán ennek is köszönhető, hogy itt még nem diagnosztizáltak koronavírusos beteget. Persze semmire sincs garancia, de az MLSZ is partner abban, hogy számos halasztás és időpontmódosítás árán is, de kerüljön lejátszásra a bajnokság minden mérkőzése, szükség esetén akár januári-februári pótlásokkal.
 
A szeptember 4-i pénteki "Futball Éjszakája" rendezvény és a szeptember 6-án vasárnap 16.30-ra kiírt Bicske II-Vál KSE megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés megtartásra kerül.
 
További friss hír a bicskei szurkolóknak, hogy szeptember 9-én szerdán 16.00 órától Hévízen kerül sor a ZTE II. elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC