Koronavírus: karanténban egy teljes csapat - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Koronavírus: karanténban egy teljes csapat

Juhász Gergely - 2020. September 21. Monday 19:12
Hivatalos közlemény.
Kép forrása: Kozármisleny/Facebook
ÍME, A KOZÁRMISLENY HIVATALOS KÖZLEMÉNYE:
 
,,Felnőtt csapatunk egyik tagjának koronavírus tesztje pozitív lett, így a játékosok mától hatósági karanténba kerültek. A labdarúgó az előző hét közepe óta otthon van, nem ment közösségbe, mivel már akkor enyhe tüneteket produkált, így hétvégén nem is lépett pályára.
 
A csapat tagjai várják a hatósági tesztek eredményeit, ezt követően leszünk okosabbak a folytatást illetően, mindenesetre hétvégi ellenfelünkkel, a Váccal felvettük a kapcsolatot és kértük a vasárnapi meccs halasztását.
 
Ez az eset is jól mutatja, hogy a vírust könnyen elkaphatja bárki környezetünkben, ezért újra felhívjuk a figyelmet protokollunkra:
 
Kérjük utánpótlás játékosainkat is, hogy maszkban érkezzenek és távozzanak, az öltözőben minimális időt töltsenek! Használjuk a kézfertőtlenítőket! Az edzők pedig az eligazításokat szabad téren tartsák meg!
 
Az edzéseken csak egészséges, tünetmentes sportoló és edző vehet részt. Edzőink a tréningek előtt meg fogják kérdezni a sportolókat egészségügyi állapotukról.
 
Aki tud, érkezzen edzésszerelésben, vizet pedig hozzon magával mindenki! A szülőket arra kérjük, ne gyülekezzenek a pálya szélén, lehetőleg ne tartózkodjanak a létesítmény területén. Az edzés végeztével a sportolók a létesítményt hagyják el! Ebben a tekintetben fontos a személyes felelősségvállalás!
 
Az utánpótlás edzések ezen szabályok szerint folynak tovább!
 
A maszkviselést a sporttelep területén mindenkinek fokozottan ajánljuk!"
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 04. 18. 21:24

Jön a Derbi és egy újabb kiesési rangadó

Hétközi forduló következik.
2021. 04. 18. 21:02

Vargáék elherdálták az előnyüket, Szalai újra betalált - így játszottak a légiósaink

Rangadókat játszottak Törökországban.
2021. 04. 18. 20:46

Hornyák megmutatta ki az úr, Horváth Ferenc üzent a bírónak éjszakára - edzői reakciók

Boris az ellenfelet dicsérte, Szabicsot a remek cseréiről is kérdeztük.
2021. 04. 18. 19:20

Kispest-Vidi: Nikolics és a bíró is főszereplő volt

A legvége volt a legfeszültebb rész.
2021. 04. 18. 22:04

Gólgazdag meccsen válaszolt a Gyirmótnak a Loki

A Vasas kiejthette Várhidiékat, megvan az első kieső.
2021. 04. 18. 18:59

Megvan az első kieső, Várhidiék kieshetnek, egyre biztosabb a Vasas-feljutás - eredmények, tabella

Üzent a Lokinak a Gyirmót.
2021. 04. 18. 19:55

4 gól a Honvéd-Fradin, győzelemmel kezdett a Loki új edzője - eredmények, tabellák

Lecsúszott az élről a Kecskemét, nyert a Kerület.
2021. 04. 17. 16:58

Otthon a Kerület, idegenben a Kécske, hatalmas rangadót vív a kecskemét

Kispestre látogat a Fradi, fővárosi csapatot fogad a Diósgyőr.
2021. 04. 18. 17:43

Sallai Roland: kis önkritika és az Eb

Elmondta, hogy mi a Freiburg célja.
2021. 04. 18. 17:17

Közel az ezüst: a Puskás Akadémia kiütötte az MTK-t

Ráadásul egyik kulcsjátékosát is elveszíthette a budapesti csapat.
2021. 04. 17. 16:11

Lipcsei vs. Csertői, Várhidi ellen a Vasas, kieshet a sereghajtó

Győrben vizitál a Loki, rangadók Pécsen és Békéscsabán.
2021. 04. 17. 14:01

Vasas: szerződéshosszabbítás

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 17. 12:54

Kilyukadt az egri védő tüdeje - videó az ütközésről

A legrosszabbtól tartott.
2021. 04. 16. 16:17

DVSC: vezetőedzői feladatot kapott a klublegenda

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 18. 16:08

Európa-bajnokság: mi lesz a magyar válogatott müncheni meccsével?

Nem épp optimista nyilatkozat a németektől.
2021. 04. 18. 15:36

Nem engedte a barátnő a csatárt a meccsre, ki is kaptak 3 győzelem után - reakciók

Egyetlen helyzete volt a győztesnek, öngól lett belőle.
2021. 04. 18. 14:34

A Puskás Akadémia frappánsan üzent Sallai Rolandnak

Kleinheislerről is szót ejtettek.
2021. 04. 18. 13:08

Vadócz szomorú: elmondta, miért kellett távoznia - részletek

Továbbra is Uruguayban marad.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC71
2BVSC-Zugló61
3Jászberényi FC57
4Füzesgyarmati SK51
5BSE49
6Sényő-Carnifex FC47
7Kisvárda Master Good II.46
8Eger SE45
9DVTK II.43
10Tiszafüredi VSE41
11Ceglédi VSE39
12Termálfürdő Tiszaújváros37
13DVSC II.33
14Tállya KSE32
15FC Hatvan30
16SBTC Kft.30
17Putnok FC28
18Gyöngyösi AK25
19Sajóbábonyi VSE21
20Mezőkövesd Zsóry FC II.17
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE67
2Kecskeméti TE66
3FC Dabas60
4Ferencvárosi TC II.59
5Budapest Honvéd-MFA II.53
6Monor45
7Dabas-Gyón FC43
8ESMTK43
9HR-Rent Kozármisleny42
10Paksi FC II.39
11Újpest FC II.39
12Rákosmente FC38
13Dunaújváros37
14Hódmezővásárhelyi FC36
15Vác FC36
16Szekszárdi UFC33
17Taksony SE32
18Körösladányi MSK25
19Szegedi VSE22
20Majosi SE7
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE74
2Credobus Mosonmagyaróvár63
3VLS Veszprém56
4FC Nagykanizsa55
5Lipót Pékség SE55
6SC Sopron47
7Tatabányai SC46
8Érdi VSE45
9Puskás Akadémia FC II.44
10Komárom VSE43
11MOL Fehérvár FC II.40
12Bicskei TC40
13Pápai Perutz FC39
14Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő38
15Balatonfüredi FC36
16ZTE FC II.34
17BKV Előre32
18THSE-Szabadkikötő19
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak18
20Nagyatádi FC9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!