nb1.hu

Koronavírus: így készül a bajnokesélyes – kép

Fény az alagút végén.

Az nb3.hu-n már vasárnap beszámoltunk arról, hogy a DEAC-nál is megkezdték a közös edzéseket. Az NB III Keleti csoportjában szereplő együttes tagjai a különböző óvintézkedéseket betartják. 
 
"A legfontosabb, hogy tilos a közös helyiségeket, zuhanyzókat, öltözőket használni. A szabad levegőn tartott edzések olyan szempontból veszélytelenek, hogy a víruspartikulák nem maradnak meg sokáig a levegőben, de azért a szabályokat be kell tartani. Sport közben a két méteres távolság ajánlott, illetve vonalban kell elhelyezkedni, tehát egymás mellett és nem egymás mögött futni, hiszen ilyenkor öt-tíz méteren is lebeghetnek a vírusszemcsék. Nagyon fontos, hogy ha valakinél felső légúti tünet, láz és köhögés jelentkezik, akkor nem mehet edzésre” – nyilatkozta Dr. Várkonyi István, a Debreceni Egyetem Infektológiai Klinika igazgatója.
 

Debrecenben elkezdték

 

A debreceni együttes a Facebookon osztott meg egy képet, amelyen az látható, hogy a játékosok milyen módon tréningeznek. 
 
"A játékosok a biztonságot szem előtt tartva végzik a feladatokat a Dóczy utca sportkomplexum füves pályáján" – áll a bejegyzésben.
 

DEAC – Debreceni Egyetem Atlétikai Club

 

Schön László legénysége jelenleg vezeti a táblázatot. Az, hogy mikor folytatódhat a küzdelem a harmadosztályban, kérdéses. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC