nb1.hu

Korábbi angyalföldi kedvenc lett a III. kerület edzője

Budapest – A szakmai igazgató a klub kérésére elvállalta a felnőtt keret irányítását.

Tóth András szakmai igazgató vezetésével hétfőn megkezdte a felkészülést a következő szezonra a III. kerület NB III-as csapata.

 

Tóth András a klubvezetés határozott kérésére elvállalta a felnőtt keret vezetőedzői pozícióját ­– számolt be róla a klub honlapja. A játékosok tavaly nyáron már kaphattak ízelítőt jó hangulatú edzéseiből, határozott, de pozitív hozzáállásából, lelkesedéséből.

 

A korábbi angyalföldi kedvenc egy éve érkezett a klubhoz, amellyel igazi profiként szinte azonnal összeolvadt. Ez idő alatt bebizonyította, hogy munkájával, tapasztalataival, időt és energiát nem kímélve szívén viseli a III. kerület mindennapjait.

 

 A régi játékosok mellett sok új játékos érkezett a héten próbajátékra. A végleges keret természetesen még várat magára.

 

 

Tóth András szakmai karrierje:

 

Tóth András 1973. december 16-án született Budapesten.

 

Hátvéd poszton profi labdarúgóként a következő klubokban kapott játéklehetőséget:

 

1995 Rákospalotai EAC NB III

1996-2002 Vasas SC (141 mérkőzés, 2 gól) NB I

2002-2003 Matáv Sopron (22 mérkőzés, 2 gól) NB I

2003-2004 Budapesti Vasas SC (23 mérkőzés, 1 gól) NB I/B

2004-2009 Budapesti Vasas SC (111 mérkőzés, 8 gól) NB I

2010 Martonvásári SK (13 mérkőzés, 1 gól)

2010-2011 Biatorbágyi SE (10 mérkőzés, 0 gól) NB III

 

A magyar válogatottban 5 alkalommal viselhette a címeres mezt.

 

2004-ben hívta be Lothar Matthaus a magyar labdarúgó válogatottba.

Eredeti posztja a bal szélen volt, de klubcsapatában középhátvédként is szerepelt.

Első mérkőzését, az akkor világbajnoki ezüstérmes Németország ellen játszotta, ahol a csapat idegenben nyert barátságos mérkőzésen.

 

Ezután sorozatban szerepelt a válogatott kezdőcsapatában. Skócia ellen is, majd a világbajnoki-selejtezőkön Horvátország, Izland és Svédország ellen is játszott.

 

Málta ellen még tagja volt keretnek, de ezt követően már nem kapott lehetőséget.

Ő volt az egyetlen abban az időszakban, aki a Vasas csapatát képviselte a válogatottban.

 

A Magyar bajnokságban 3 alkalommal ért el bronzérmet a Vasassal.

 

1997-98 Vasas Danubius Hotels SC

1999-00 Vasas Danubius Hotels SC

2000-01 Vasas Danubius Hotels SC

 

A Magyar Kupa döntőjébe kétszer játszhatott:

 

2000. május 3.  MTK-Hungária FC – Vasas Danubius Hotels SC (3:1)

2006. május 17. Vasas SC – FC Fehérvár (2:2) 11-esekkel (5-6)

 

Pályafutását edzőként folytatta:

 

2011-2012. Vasas SC II.

2012. Vasas SC pályaedzője

2012. Vasas SC megbízott edzője

2012-2015. Vasas SC pályaedzője

 

2015-  III. kerületi TVE Szakmai igazgató

 

Jelenleg: Vezetőedző és Szakmai igazgató III. kerületi TVE

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC