nb1.hu

Komoly erősítés Horváth Ferenc csapatánál, 6 távozó a Tiszafürednél

Hazatért a jászberényi balhátvéd.

A DUNAÚJVÁROS BEJELENTÉSEI:
 
" Gosztonyi András Dunaújvárosban 
 
Dr. Dobos Barna klubigazgató bemutatta első nyári igazolásunkat, Gosztonyi Andrást: „Rendkívül nagy rutinnal és játéktudással rendelkező játékos csatlakozott felnőtt együttesünkhöz. A Videoton csapatával magyar bajnokságot és Szuperkupát is nyert, továbbá tagja volt a 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerző U20-as együttesnek is."
 

"Tóth Gábor visszatért 
 
Dr. Dobos Barna klubigazgató újabb igazolást mutatott be. Tóth Gábor kötelezte el magát hozzánk: „Higgadt, rutinos védőjátékos érkezett felnőtt csapatunk keretéhez. Gabi Dunaújvárosban vált felnőtt játékossá, karrierje ezután az első- és a másodosztályba vezetett. Szegeden volt szerencsém már együtt dolgozni vele, így végképp nagyon örülök, hogy minket választott. Feladata a védelem irányítása, stabilizálása lesz.”
 

Nemrég dőlt el, hogy a Dunaújvárost Horváth Ferenc fogja irányítani az új idényben. 
 
A JÁSZBERÉNY HÍRE:
 
"Három év után ismét hazatért Jászberénybe klubunk saját nevelésű védője, Fejes János. A ma már 29 esztendős balhátvéd Jászberényből indulva öt évig a Honvéd akadémiáján pallérozódott, majd játszott a Gyirmót NB I-es és NB II-es gárdájában is. Öt évvel ezelőtt visszatért csapatunkhoz, ám 2019-ben előbb Ceglédre, majd Füzesgyarmatra szerződött. Az elmúlt két évadot a Balassagyarmat, illetve az Eger gárdájában töltötte."
 
A TISZAFÜRED BESZÁMOLÓJA:
 
"Követve az elmúlt évek hagyományát, idén nyáron is csak akkor hozzuk nyilvánosságra kikkel erősít csapatunk, amikor már biztossá vált az átigazolás.
 
Nos, a kép szép lassan tisztul, ugyanis azt már tudni lehet, hogy kik távoznak Tiszafüredről, s a számukból ítélve pedig körvonalazódik, hány új fiú szerződtetésében gondolkodnak klubunk vezetői.
 
Amint arról már beszámoltunk, Mészáros Norbert búcsút int csapatunk. Információink szerint a 41 éves középső védő azonban még nem akasztja szögre a focicsukát, hanem Hajdúszoboszlón folytatja pályafutását. Azt, hogy Barna Béla távozik együttesünktől, a szombati felkészülési meccsen szurkolóink saját szemükkel is láthatták, lévén a Karcag egyenlítő gólját éppen ő szerezte. Nem marad Füreden Bódis Norbert sem, akinek szintén a kunsági újonc lehet az új állomáshelye. A Szegedtől kölcsönkapott Illés Richárd visszatért klubjához, s a hírek szerint a következő szezont a Hódmezővásárhelynél töltheti. Bojtos Tamás szintén kölcsönbe érkezett a télen a Grosics Akadémiától, s nem marasztaltuk az új évadra. Távozik második számú kapusunk, Somogyi Pál is, aki a több játék reményében – összesen hat bajnokin lépett pályára – keres magának új csapatot.
 
A távozó játékosoknak köszönjük az elmúlt évben klubunkért tett szolgálatot, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC