nb1.hu

Koller Krisztián beállította Bajzát Péter rekordját

Pécs – A rutinos középpályás parádézott a Dabas-Gyón ellen.

Óriási szerepe van Koller Krisztiánnak abban, hogy a PMFC 10-0-ra legyőzte a Dabas-Gyón FC-t az NB III Közép-csoport 15. fordulójában. A középpályás a múlt szombati meccs előtt még csak második helyen állt a házi góllövőlistán, mostanra azonban az élre ugrott. Mindezt úgy, hogy szebbnél-szebb találatokat szerzett és végül mesterötösig jutott a pécsi csapatkapitány.

 

– Felnőtt bajnokságban még nem rúgtam egy meccsen öt gólt. Korábban a serdülőben, vagy az ifiben talán volt ilyenre példa, de az meg már olyan régen történt, hogy nem emlékszem pontosan – Koller Krisztián a pécsi klub honlapjának. – A mostani öt közül az első gólom még nekem is különösen tetszett. A kapusról kipattanó labdát félollóval, látványosan visszahúztam a kapuba. De a csapat többi találata is szemet gyönyörködtető volt, sakk-mattra ki lettek játszva.

 

– Belülről milyen volt a Dabas-Gyón FC elleni találkozó?

– Többen edzőmeccsnek titulálták utólag a bajnokit, de ezt határozottan megcáfolnám. Sötét folt volt számunkra az együttes. Nem sejtettük, hogy milyen erőt képviselnek, csak az eredményeikből tudtunk kiindulni. Erős csapatok ellen többször is ikszeltek, úgyhogy semmiképpen nem vettük őket félvállról. Az időjárás sem sokat segített, ugyanakkor a pálya talaja ideális volt. Már rögtön úgy mentünk bele a meccsbe, ahogyan kellett. Rajtuk voltunk, jól futballoztunk és hamar megrúgtuk az első gólunkat, amit újabbak követtek.

 

– Gondoltad volna, hogy ilyen nagy lesz a különbség a végére?

– A félidőben lehetett érezni ellenfelünkön, hogy kezdenek szétesni. Márton Gábor ezúttal is azt kérte, hogy ne álljunk le, ne elégedjünk meg ezzel az eredménnyel. Ha tudjuk, akkor nyomjunk tovább és rúgjunk annyi gólt, amennyit csak tudunk. Korábban akadtak problémáink a helyzetkihasználással, de ezúttal ezt is orvosoltuk. Szerencsére tíz gólig jutottunk, emellett minden nagyképűség ellenére mondhatom, akár még nagyobb is lehetett volna a különbség. Így is szép eredményt értünk el, ebben a bajnokságban rajtunk kívül még senki nem rúgott tíz gólt.

 

 

– Amennyiben a „sötét folt” kifejezéssel éltél korábban, akkor mi a helyzet az FC Dabassal?

– Nem vagyok minden riválissal kapcsolatban naprakész, de azt láttam, hogy egy elég nagy vereségsorozatban vannak a dabasiak. Történt egy edzőváltás náluk, ami mentálisan felrázhatja a társaságot. Ilyen esetben mindenki meg akarja mutatni magát az új trénernek. Adhat ez a vasárnapi ellenfelünknek egy kis lökést, illetve közrejátszhat, hogy a városi riválisukat legyőztük és emiatt most meg szeretnék mutatni, hogy ők jobbak náluk, ha megvernek minket. Kétélű a dolog, mi viszont nem szállhatunk el és ugyanúgy kell belemennünk a hétvégi meccsbe, mint az előzőbe.

 

– Ha a gólmennyiség nem is, a teljesítmény megismételhető lesz?

– Nem ismerjük őket, ez lesz az első összecsapásunk ellenük. Mindenképpen úgy gondolom, hogy meg lehet ismételni ezt a formát. Talán most kezd igazán összeállni a csapat. Rátaláltunk a nyerő formára, emiatt a játékosok között is kevesebb a meccsen belüli hiba. Minden téren kezdünk összeformálódni és az is eltökélt célunk, hogy ezt a győztes teljesítményt minél tovább ki tudjuk nyújtani. Ez benne van a gárdában, úgyhogy egyértelműen győzelmet várok a vasárnapi mérkőzésen.

 

– Célul tűzted ki magad elé, hogy előkelő helyen szerepelj a góllövőlistán?

– Természetesen futballistaként az a célom, hogy minél sikeresebb legyek a csapattal. Örülök neki, hogy odakerülhettem a házi góllövőlista élére, de mindig azt szoktam ilyenkor mondani, a klub eredményessége a legfontosabb. Nyerjük meg a meccseket, nem számít, hogy kinek a góljával, csak zsebeljük be a három pontokat. Ha ehhez gólokkal, vagy csak gólpasszokkal tudok hozzájárulni, akkor az is jó. Evés közben ugyanakkor megjön az ember étvágya. Amennyiben lehetőségem lesz rá, be szeretnék találni a folytatásban is. Az pedig csak plusz lenne, ha a végső elszámolásnál ott lennék a góllövőlista élén.

 

A PMFC hatvanhat éve íródó történetéből számtalan olyan futballistát ismerünk, aki osztálytól függetlenül, bajnoki tétmeccsen legalább három, vagy éppen négy gólt tudott rúgni. Arra azonban már kevesebben voltak képesek, hogy egy találkozón ötször is eredményesek tudjanak lenni. Erre legutóbb 2011-ben Bajzát Pétertől láthattunk példát, aki a Vasas ellen ért el mesterötöst. Most ebbe a klubba nyert tagfelvételt Koller Krisztián is. A rutinos középpályás a Dabas-Gyón FC elleni 10-0-s idegenbeli sikerből öt góllal vette ki a részét, ami osztálytól függetlenül elismerésre méltó.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC