nb1.hu

Klubot váltott a kiváló kézilabdázó testvére, öt érkező Sopronban

Sokan távoztak a Tiszafüredtől.

KOZÁRMISLENY
 
"Az 1995-ben született hálóőr a III. Kerület és a Vasas utánpótlás csapataiban nevelkedett, majd 2016. tavaszától az akkor NB II-es Kisvárda csapatához csatlakozott, ahol főképp második számú kapusként számítottak rá.
 
Ezt követően Salgótarjánba igazolt, ahol nem volt szerencséje, hiszen pénzügyi nehézségek miatt a csapat visszalépett, így 2018. januárjától a Közép-csoportban szereplő Szekszárdhoz igazolt, ahol jó, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.
 
Ezután az Ózd együttesében folytatta, ahol ugyancsak kizárásra került a csapata, ez miatt távozni kényszerült, a tavaszt a Putnok NB III-as csapatában folytatta.
 
2020. nyarán nyugalmasabb helyre szerződött, az NB III Közép-csoportjának egyik favoritja és végül feljutó együttese, a Kecskemét kapuját védte.
 
Érdekesség vele kapcsolatban, hogy testvére, Máté, kiváló, válogatott kézilabdázó!"
 
SOPRON
 
"Felnőtt NB III-as keretünk új játékosokkal bővült, akiket sok szeretettel köszöntünk a SC Sopron nagy családjában! Kívánjuk nekik, hogy csatlakozva csapatunkhoz sok-sok sikert könyvelhessenek el a következő szezonban és sok örömet szerezzenek egyesületünknek és természetesen szurkolóinknak! 
 
Jó hogy itt vagytok srácok! 
 
Érkezők: ifj. Bokán Zsolt, Sipos Bence, Horváth Brúnó, Koronczai Benjámin, Csomós Dominik. 
 
Hajrá SC SOPRON!
 
Egyesületünk a távozó játékosoknak pedig köszöni mindazt a sportteljesítményt ami hozzásegítette csapatunkat a 2020/21-es szezonban a hatodik helyezéshez. Nekik mind a magánéletben, mind pedig a sportkarrierjükben sok sikert kívánunk! 
 
Köszönjük fiúk! 
 
Távozók: Rátkai Zsolt, Galambos Dániel, Keresztes Krisztián, Kocsis Ármin, Purt Patrik."
 
TISZAFÜRED
 
"Véget ért a nyári szabadság játékosaink számára, a héten három ráhangoló edzéssel megkezdődik a felkészülés a következő idényre.
 
Az első gyakorláson még meglehetősen foghíjas volt a keret – tudtuk meg csapatunk vezetőedzőjétől, Dorcsák Zoltántól. – Az új fiúkról nem szeretnék nyilatkozni, hiszen egyelőre próbajátékon vannak, sorsukról csak az elkövetkező hetekben döntünk. Ugyanakkor a távozók már elköszöntek, s új klubjaik felé vették az irányt.
 
A távozásukat már korábban bejelentő Szabó Tamás (Martfű), a kölcsönszerződése lejárta után Szolnokra visszatérő Iván Milán, valamint Urbin Péter, Bíró Péter és Papp Norbert után biztossá vált, hogy Csiki Norbert és Balogh Krisztián Hajdúszoboszlóra igazol, Lakatos Kirill visszatér Törökszentmiklósra, és máshol folytatja a két kapus, Ladányi Patrik és Sándor Bence is.
 
A tavaszi keret magja azért megmarad, így többek között továbbra is csapatunkat erősíti Mészáros Norbert, Fehér Zsolt, Háda Zoltán, Szövetes Krisztián, Kalóz Ádám, Barzsó Attila, Vincze Patrik és Barna Viktor is."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC