nb1.hu

Kiváló bemutatkozás: miben bízik a Loki legendája? – reakció

Nem titkolta az örömét.

Pénteken az nb3.hu-n már jeleztük, hogy a DVSC második csapatának lett a vezetőedzője Igor Bogdanovics. Bogdanovics Szatmári Csaba örökébe lépett, a tréner munkáját Máté Péter segíti a cívisvárosi együttesnél. 
 

DVSC: vezetőedzői feladatot kapott a klublegenda

 

A Loki egykori kiváló játékosa vasárnap a Mezőkövesd II elleni mérkőzésen debütált a kispadon. A debreceniek gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a meccset, hiszen a szünetben 5-0 szerepelt a Nagyerdei Stadion eredményjelzőjén. A 6-0-s végeredményt Balla állította be a 73. percben. 
 
Igor Bogdanovics természetesen elégedetten értékelt a dvsc.hu-nak a lefújás után:
 
"Nyilván nagyon örülünk a győzelemnek, a kilencven perc alatt mutatott játék alapján megérdemelten nyertünk. A fiúk átérezték a mai mérkőzés fontosságát, bízom benne, hogy a mai siker nagy lökést ad a csapatnak a következő nyolc bajnokira" – fogalmazott Bogdanovics, aki játékosként három NB I-es aranyérmet szerzett a DVSC-vel.
 
A piros-fehérek a fölényes sikerüknek hála a 13. helyen állnak az NB III Keleti csoportjában, míg a kövesdiek az utolsó pozícióból várhatják a folytatást.
 
NB III Keleti csoport, 30. forduló
DVSC II. – Mezőkövesd II. 6–0 (5-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion. Vezette: Valu.
DVSC II: Hrabina – Lakatos (Balla, 70.), Kovács R., Füzfői – Tordai (Girdán, 58.), Szabó Á., Juhász (Tomola, 82.), Gyönyörű (Jankelic, 70.) – Talpalló (Simon, 58.), Kalafat. Vezetőedző: Igor Bogdanovics.
Gól: Tordai (14.), Gyönyörű (35.), Talpalló (33., 37., 45.), Balla (73.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC