nb1.hu

Kiütötte az ellenfélt a Nyugati-csoport sereghajtója – reakciók

Ezt a formát kell átmenteni a bajnokságra.

Kiütötte a megye I-es ellenfelét az NB III Nyugati-csoportjának a sereghajtótja, a Balatonlelle.
 
A Balaton-partiak áldozata a Marcali volt, nem sok esélyt adtak az egy osztállyal lejjebb szereplő csapatnak. A Balatonlellének ez volt a második felkészülési meccse, január elején álltak edzésbe. A bajnokságban jelenleg 8 pontra van tőlük a bennmaradást érő 13. hely, ha jövőre is az NB III-ban szeretnének szerepelni, akkor át kell menteniük ezt a formát a tavaszi hadjáratra is.
 
A vezetőedzők így értékeltek a találkozó után:
 
Virág Krisztián (Marcali): ,,Egy ráhangoló hét után az első edzőmérkőzésünket vívtuk. Az első félidőben a Balatonlelle egy más ütemben futballozott, a másodikban már kiegyenlített volt a játék. Mindkét csapat sok helyzetet dolgozott ki, de remekül szolgálta a felkészülést ez a mérkőzés, melyet az időjáráshoz képest egy egészen jó pályán tudtunk lejátszani."
 
Bőzsöny János (Balatonlelle): ,,Még nagyon a felkészülés elején tartunk. Mindkét kapu előtt sok volt a pontatlanság, ezen javítanunk kell, annak ellenére, hogy nem kaptunk gólt, mert ez nem minden esetben rajtunk múlott. A pálya egy kicsit göröngyös volt, de örülünk annak, hogy játszani tudtunk."
 
Marcali VFC–Greenplan Balatonlelle SE 0–5 (0–3)
 
Marcali. V.: Horváth Á.
 
Marcali VFC: Harcz – Neubauer, Czimondor, Huszár, Czobor – Varga B. – Gál, Graszl N., Laki, Somogyi – Balogh L. Csere: Kolozs, Nagy I. Horváth R., Kutor, Jagadics, Horváth M. Vezetőedző: Virág Krisztián
 
Greenplan Balatonlelle SE: Bogdán Á. – Hrabovszki, Hegedűs Gy., Kiss K., Balogh B. – Androsics, Kovács D. – Fila, Horváth P., Laczkó – Mayer M. Csere: Fekete, Schmidtka, Szabó, Parázs, Győrfi, Tamás, Szegő, Zrínyi, Benke. Vezetőedző: Bőzsöny János.
 
Gólszerzők: Hrabovszki, Mayer M., Horváth P., Benke, Szegő.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC