Kiütéssel nyert a Kaposvár - reakció, gólösszefoglaló - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Kiütéssel nyert a Kaposvár - reakció, gólösszefoglaló

Simon Zoltán - 2022. January 31. Monday 16:34
Bravúrokkal kezdett a kapusuk.
Kép forrása: Kaposvár
ÍME, A NYUGATI-CSOPORTBAN 13. HELYEZETT KAPOSVÁR MECCSBESZÁMOLÓJA:
 
Öt gólt rúgva nyerte meg az ötödik előkészületi mérkőzését csapatunk, melyet a szintén harmadosztályra készülő Gerjeni SK ellen vívott.
 
Az NB III. Közép csoportjában 18. szereplő Gerjeni SK ellen vívta az ötödik előkészületi mérkőzését csapatunk. A találkozó gerjeni rohamokkal kezdődött, csak Pogacsics Krisztián nagyszerű védésein múlt, hogy a tolnaiak nem kerültek előnybe. A folytatásban kezdte átvenni az irányítást együttesünk, amit Kondor Kristóf kapufája is jelzett. Félórányi játékot követően egy percen belül akár két gólt is lőhettek volna a vendégek, de kapusunk, Pogacsics Krisztián Laták Bertold két ziccerénél és Kófiás Áron lövésénél is a nagy bravúrt mutatott be.
 
A második félidőre sokat cseréltek a vendégek, s ezt kihasználta csapatunk, amely öt perc leforgása alatt kétgólos előnybe került. Előbb Bíró Dominik hozta magát helyzetbe, s elemi erővel lőtt a jobb felsőbe, majd Kondor Kristóf hozta ajtó-ablak helyzetbe támadónkat, aki ezúttal a kapust kicselezve gurított a hálóba. Az előnyünk egy büntető után vált magabiztossá, melyet Mayer Milán értékesített. Csapatunkon ezt követően kijöttek a fáradtság jelei, hiszen a felkészülés felénél járnak labdarúgóink, akik ennek ellenére is ki tudták nyitni a képzeletbeli ollót ebben a játékrészben. A hajrában ugyanis egy szép támadás végén Kondor Kristóf tizenhat méterről gurított a jobb alsóba, majd egy percre rá Kálmán Szilárd huszonöt méterről bombázott a léc alá. Együttesünk ezen a mérkőzésen jó százalékban értékesítette a lehetőségeit, ami remek előjel a bajnokság tavaszi felére nézve.
 
 

 
Nagy Tamás: – A csapat nagyon tompán kezdte a meccset, kijöttek a fáradtság jelei, de ebben az időszakban ez a normális. Örülök, hogy akaratból átlendültek ezen a nehézségen. Képességben több pluszt tudtunk hozzátenni a játékhoz, mint az ellenfél, ezért alakulhatott ki a fölényes különbség. Az eredmény azonban irreleváns ebben az időszakban, a lényeg az, hogy mit az vissza a csapat az edzésen gyakorolt dolgokból, hiszen ez határozza meg azt, hogy hol is tartunk a felkészülésben.
 
Kaposvári Rákóczi FC–Gerjeni SK 5–0 (0–0)
Kaposvár, Cseri úti sportcentrum, 100 néző. V.: Böröczi.
 
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Horváth F., 69. p.) – Borbély Á. (Zólyomi, 60. p.), Harsányi (Lakatos G., 60. p.), Gál, Grabarics – Országh (Kálmán Sz., 60. p.), Mayer M. – Kondor, Bíró D. (Jancsó B., 70. p.), János N. (Czuczi, 60. p.) – Jancsó B. (Orsós T., a szünetben). Vezetőedző: Nagy Tamás.
 
Gerjeni SK: Genzler – Királyházi, Hegedűs E., Raskó, Blatt – Laták, Lőrincz, Major P., Héhn O. – Kófiás, Burzi. Csereként pályára lépett: Nagy M., Erdélyi P., Erdélyi Zs., Héhn F., Buzás A., Cseh T., Dombi. Vezetőedző: Buzás Attila.
 
Gólszerzők: Bíró D. (a 47. és az 50. percben), Mayer M. (az 55. percben – 11-esből), Kondor (a 86. percben), Kálmán Sz. (a 89. percben).

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 07. 03. 06:36

Vasárnapi foci: bronzéremért játszanak a női futsalosok

Ukrajna ellen javíthatunk.
2022. 07. 02. 22:41

Haladás: félbeszakadt a találkozó a súlyosan megsérülő játékos miatt

Azonnal kórházba szállították a szombathelyi labdarúgót.
2022. 07. 02. 20:52

Felkészülés: horvát csapatot győzött le a ZTE

Idegenben nyert Ricardo Moniz együttese.
2022. 07. 02. 19:12

FTC: hat távozó a női csapatnál

Gólerős játékosok is búcsúznak.
2022. 07. 02. 21:18

Felkészülés: győzött a Szeged, döntetlent játszott a DVTK

NB III-as ellenfelet vert az Ajka.
2022. 07. 02. 18:41

Dorog: visszatért a gólerős támadó

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 02. 19:39

Felkészülés: megyei bajnokot vert a Tiszaújváros, kikapott a Cegléd

Nem bírt egymással a Füzesgyarmat és a Hódmezővásárhely.
2022. 07. 02. 16:06

Felkészülés: döntetlent játszottak az érdiek

Az MTK házon belül meccselt.
2022. 07. 02. 18:21

Vidi: korábbi Újpest játékos adott jellemzést az EKL-riválisról

Jól ismeri az azeri együttest.
2022. 07. 02. 15:39

Joao Janiero: Számomra ez egy rendkívül izgalmas projekt

A célokról is beszélt a DVSC új vezetőedzője.
2022. 07. 02. 15:06

Felkészülés: a Gyirmót nyerte a szomszédvárak csatáját

Döntetlent játszott az NB II újonca a Budafok ellen.
2022. 07. 02. 11:50

Tiszakécske: rutinos, NB I-es kapus érkezett - reakció

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 02. 10:41

Füzesgyarmat: kilencen távoztak, kilencen érkeztek

Alakul a keret az együttesnél.
2022. 07. 01. 21:41

A Komárom pótolja a Vácot, megvan a Monor és a Gyirmót új edzője

Érkezők Szekszárdon.
2022. 07. 02. 14:38

Felkészülés: nyolcat rúgott a Loki

Győzelemmel debütált az új vezetőedző.
2022. 07. 02. 14:05

Felkészülés: hatot rúgott az Újpest, horvát csapattal meccselt a Kisvárda

Döntetlent játszott a Mezőkövesd a Vasassal.
2022. 07. 02. 12:19

Mezőkövesd: fiatal középpályás érkezett

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 02. 11:07

Az utolsó percekben mentett pontot az FTC BL-riválisa

Elrontották a főpróbát. 
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Kolorcity Kazincbarcika SC101
2DEAC83
3BKV Előre74
4Termálfürdő FC Tiszaújváros72
5Aqua-General Hajdúszoboszló70
6Kisvárda Master Good II65
7Sényő-Carnifex FC62
8Újpest FC II57
9Putnok FC56
10Füzesgyarmati SK51
11Békéscsaba 1912 Előre50
12DVTK II50
13Tiszafüredi VSE47
14DVSC II45
15Eger SE44
16Jászberényi FC35
17SBTC31
18Hidasnémeti VSC Polgári Kft.27
19Tállya KSE21
20Törökszentmiklósi FC-Veteriner21
TABELLA - KÖZÉP
1HR-Rent Kozármisleny92
2Balassagyarmati VSE81
3Dunaújváros78
4Budapest Honvéd-MFA II70
5Makó FC69
6Paksi FC II64
7Iváncsa KSE63
8Monor61
9Ferencvárosi TC II59
10Hódmezővásárhelyi FC52
11MTK Budapest II52
12FC Dabas48
13ESMTK47
14Szekszárdi UFC46
15Ceglédi VSE41
16Vác FC39
17B Build Mohács30
18Dabas-Gyón FC30
19Rákosmente FC23
20Gerjeni SK19
TABELLA - NYUGAT
1Credobus Mosonmagyaróvár100
2BVSC-Zugló88
3VLS Veszprém80
4ETO Akadémia67
5Puskás Akadémia FC II66
6Bicskei TC62
7Pápai Perutz FC59
8Tatabányai SC57
9FC Nagykanizsa53
10Kaposvári Rákóczi FC53
11MOL Fehérvár FC II52
12ZTE FC II48
13Balatonfüredi FC47
14Érdi VSE46
15Kelen SC42
16Gyirmót FC Győr II40
17Komárom VSE35
18SC Sopron28
19Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő22
20Tarr Andráshida SC11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!