nb1.hu

Kiejtette Kunticsékat a Lipót a Magyar Kupából

NB II-es ellenfelet kapott a győztes csapat.

KTE HUFBAU – Lipót Pékség SE 0-1 (0-0)
 
Magyar Kupa, 7. forduló
 
KTE: Mészáros – Tamaskó, Asztalos, Urbán, Grünvald – Hirman, Szalai G. – Karacs, Szabó D., Babolek – Kéri.
 
Lipót: Takács – Simita, Molnár, Zámbó, Kapa – Nagy, Kovalovszki, Tóth, Csete – Zimonyi, Harsányi.
 
Gólszerző: Nyári (82.)
 
Egy osztályon belüli párharc keretei között fogadta a Kecskemét a Lipót SE-t, a Magyar Kupa 7. fordulójában.
 
A Középcsoportban szereplő Kecskemét kezdte jobban a mérkőzést, az első negyed órát dominálni tudták. A félidő nem hozott túl sok izgalmat, ugyan lehetőségek voltak mind a két oldalon, de meddő próbálkozásoknak bizonyultak. A szünet után a vendégek birtokolták többet a labdát, de nem tudták ezt gólra váltani. A 82. percben azonban megszületett a találkozó egyetlen gólja, Nyár kapott remek labdát Zimonyitól a tizenhatoson belül és a bal alsóba lőtte a játékszert. Zoran Kuntincs kettős cserével próbálta életben tartani a kecskeméti reményeket, a beálló Barna elől az utolsó védő tudott menteni a 91. percben, így az eredmény nem változott.
 
A mesterek így nyilatkoztak a mérkőzés után:
 
Zoran Kuntics (KTE HUFBAU): „Tudtuk, hogy egy jó formában lévő csapat érkezik hozzánk, NBI-es rutinú játékosokkal. Abszolút partiban voltunk velük végig, mondhatom azt is, hogy egy gólhelyzetük volt, azt berúgták. Nekünk Szalai Gabi fejese pont a kapus kezébe ment, az utolsó percben is csak kapufát rúgtunk. Ez egy olyan teljesítmény volt, ami után csak gratulálni tudok a játékosoknak a hozzáálláshoz, kiemelném Hirman Kristófot és Szalai Gabit, akik megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. A Lipótnak gratulálok, sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz! Nekünk marad a bajnokság, ahol szerintem szebb folytatás elé nézhetünk erre a játékra építve.”
 
Varga Péter (Lipót Pékség SE): „Örülök, hogy a tavalyi meccshez hasonlóan, idén is legyőztük a Kecskemétet. Azóta sok idő telt el, de úgy gondolom, hogy a csapatom fejlődött. Sportszerű és jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen. Iramos és színvonalas meccs volt annak ellenére is, hogy a pálya talaja elég mély volt. A második félidőben főleg nagyon jól játszottunk, mezőnyfölényben voltunk, végül a labdabirtoklási fölényből kevés helyzetünk egyikét gólra váltottuk. Ennek tükrében megérdemelten jutottunk tovább, de gratulálok a Kecskemét játékához is!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC