nb1.hu

Két távozó a Nyugati-csoport éllovasától

Hivatalos bejelentés.

ÍME, AZ ÉRD BEJELENTÉSE:
 
"Távozik az Érdi VSE NB III-as csapatától Kónya Benjámin és Pintér Nikolasz.
 
A 25 esztendős Kónya Benjámin a 2014/2015-ös idény előtt igazolt az akkor még a Pest megyei első osztályban szereplő Érdi VSE-hez. Az akkor 19 éves középpályás első idényében bajnoki címet ünnepelhetett, majd az NB III-ban is meghatározó szereplője lett Limperger Zsolt alakulatának. A védekező középpályás a harmadosztályban két ezüst- mellett egy bronzérmet is ünnepelhetett az érdiekkel. A 2019/2020-as idényben tizenhat bajnokin és egy Magyar Kupa-mérkőzésen játszó Kónya Benjámin úgy döntött, a tavaszi idényt már nem az Érdi VSE-nél kezdi meg.
 
 

Élő közvetítés az átigazolásokról – kispesti és újpesti kiszemeltek – NB1.hu

 

 
A 23 éves Pintér Nikola pályafutását az Érdi VSE-nél kezdte, utánpótláskorú játékosként megfordult többek között a Csep-Gólnál, a Goldballnál, a Honvédnál, a Vasasnál és az FTC-nél is, mielőtt Kónyához hasonlóan a 2014/2015-ös szezonban visszatért volna nevelőegyesületéhez, amellyel a megyei bajnoki cím mellett ő is két második és egy harmadik helyet ért el az NB III Nyugati csoportjában. A bal oldalon védőként és támadóként is bevethető Pintér Nikola az idei szezonban kétszer kezdőként, tizenkétszer csereként kapott lehetőséget Limperger Zsolttól, ez alatt kétszer volt eredményes.
 
Kónya Benjámin és Pintér Nikola további pályafutásához sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC