nb1.hu

Két érkező Törökszentmiklósón, egy Kazincbarcikán

Erősítene a Rákosmente vezetőedzője.

KAZINCBARCIKA (KELETI CSOPORT, ELSŐ HELY)
 
A Kolorcity Kazincbarcika SC ma újabb érkezőről számolhat be, hiszen csapatunkhoz a huszonöt éves Pálinkás Gergő érkezett. A játékos utánpótlás éveit a Teremi SE,  a Gödöllői Focisuli és a Nyíregyháza korosztályos csapatainál töltötte. A 2015/2016-os bajnoki szezonban a Nyíregyháza NB3-as csapatánál, majd a következő évben a Merkantil Bank Ligában szereplő együttesnél is bemutatkozhatott. A 2016/2017-es bajnokságban az akkor még az NB3 Keleti csoportjában szereplő Nyírbátor SE-hez igazolt, ahol első szezonjában huszonhat, a másodikban pedig huszonkilenc mérkőzésen lépett pályára. 2019-től alapembernek számított a Jászberény együttesénél is, itt először tizenkilenc meccsen kilenc gólt szerzett, a tavalyi idényben pedig harminchét találkozón tizenkilenc alkalommal volt eredményes, így mindkét szezonban elnyerte a házi gólkirályi címet. Pálinkás Gergő az idei évet magasabb osztályban kezdte, a Merkantil Bank Ligában szereplő Dorogi FC-hez igazolt, ahol tizenhárom bajnokin lépett pályára és egy gólt szerzett. A több poszton bevethető támadó a Jászberénynél több jelenlegi játékosunkkal is együtt futballozott, így gyors beilleszkedésre számítunk.
 
TÖRÖKSZENTMIKLÓS (KELETI CSOPORT, 20. HELY)
 
Az edzőmérkőzéseken új játékosok is bemutatkoztak.
 
Orovecz Ádám Hódmezővásárhelyről igazolt hozzánk. A 2015/2016-os szezontól játszik NBIII-ban, a 2017/2018-as idényben 2 (győztes) meccsen a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatában az NBI-be is belekóstolhatott.
 
Tóth Nándor korábban már szerepelt miklósi színekben, a 2012/2013-as idény kezdetétől 3 szezont játszott nálunk. Most Tiszafüredről tette át a székhelyét hozzánk ismét.
 
Mindketten komoly erősítés jelenthetnek a tavaszi gárdánknak.
 
RÁKOSMENTE (KÖZÉP CSOPORT 19. HELY)
 
Zoran Spisljak, a csapat vezetőedzője nyilatkozott:
 
– Milyen erősítések várhatóak, milyen posztokon tervez igazolni a csapat?
– Z. S.: Jelenleg két poszton erősödtünk, egy belső védőt és egy kapust igazoltunk Talabér Attila és Keserű Bence személyében. Ősszel sok gólt kaptunk főként ki nem kényszerített vagy elkerülhető hibákból, így a védelmet feltétlenül meg akartuk erősíteni. Mellettük még edzenek nálunk próbajátékosok, bízunk benne, hogy az elkövetkezendő két hétben véglegesíteni tudjuk a keretünket.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC