nb1.hu

Kerület: vezet még út fölfelé

Budapest – Van, ami már most élvonalbeli. Lapszemle!

A futballista.hu írását változtatás nélkül közöljük.

 

„Aki régebben járt az óbudai futballcsapat pályáján, nagyon meglepődne. Két éve új alapokra, új vezetéssel kezdődött a legrégebbi – 1887-ben alakult – fővárosi klub megújulása. Pontos tervet készítettek, hogy meghatározott idő alatt erős középcsapattá váljanak az NB III-ban, a végső cél pedig a másodosztályba való feljutás.

 

Így avatták fel az újabb fővárosi stadiont -fotók – NB3.hu

A szakmai tervek mellett, a klub környezetében is nagy változások kezdődtek. a főépület és a lelátók teljesen átalakultak. Tetszetős homlokzat és korszerű, csupa üveg bejárat fogadja az érkezőket. A játékoskijáró és az öltözők akár elsőosztályú szintnek is megfelelnének. A régi töredezett betonlépcsőket felváltották a lehajtható székek, és a mintegy 600 nézőt befogadó fedett lelátó. Elkülönített vendégszektor is megfelel minden előírásnak.

 

Minden adva van tehát, hogy az igényes és lelkes óbudai közönség méltó környezetben szurkolhasson a kék-fehér kedvenceknek. Ne felejtsük a klub 1937-ben elsőosztályú csapatként Magyar Kupát nyert, a Ferencvárost győzte le a döntőben. 1996-98 között szintén az élvonalban futballoztak az óbudaiak.

 

Az elmúlt hétvégi nyitó fordulóban szépszámú közönség előtt jól sikerült a tavaszi rajt, 1-0 ra legyőzték a Videoton II csapatát. A győztes gólt Kenesei Krisztián szerezte, távoli lövése kötött ki a jobb alsó sarokban. A meccs végén közös volt az öröm a játékosok és a szurkolók között.

 

A csapat vezetőedzője – az egykori Vasas futballista és edző – Tóth András akinek munkáját a korábbi óbudai védő Filó Tamás segíti aki pályafutása során a Bp. Honvéd és a DVTK színeiben is NB I-es futballista volt. A TVE jelenleg hatodik a Nyugati csoportban, de ahogy a vezetőedző fogalmazott: vezet még út fölfelé.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC