nb1.hu

Kerekes Zsombor fia visszatérne a Lokiba

Tudja, mit kell ehhez tennie.

Az sosem egyszerű helyzet, ha valaki híres sportoló sarjaként ugyancsak a pályán szeretne maradandót alkotni. Van, hogy valaki sokat profitál az ős hírnevéből, de az is előfordul, hogy valakire nyomasztó teherként nehezedik a családneve. Kerekes Krisztián esetében – mint az az őszi szezon is mutatja –, nem elviselhetetlen a tény, hogy édesapja, Kerekes Zsombor válogatott labdarúgó volt. – írta a haon.hu.
 
– Igyekszem a pályán kívül hagyni a gondolatot, hogy édesapám a Loki híres csatára volt, és csak a játékra koncentrálok – nyilatkozta a Naplónak a 20 esztendős támadó. – Volt már időm megszokni ezt a szituációt, remélem, minél hamarabb a saját teljesítményemmel hívom majd fel az emberek figyelmét. Örülök, hogy a DEAC-nál egyre jobban belelendültem, az első meccsek után már belerázódtam a játékba és megjöttek a gólok is. Remek közösségbe kerültem, és nyilván nem volt számomra ismeretlen a társaság, hiszen többeket is ismertem a DVSC-ből – mondta az egyetemi gárdánál a Lokiból kölcsönben futballozó Kerekes.
 
Természetesen Krisztiánnak személyes ambíciói is vannak a csapata minél nagyobb sikerének elérésén túl. 
 
– Jó lenne a bajnokság végén 17-18 góllal zárnom, és bebizonyítani ezzel, hogy helyem van a DVSC keretében. Mert nem titkolt vágyam, hogy visszakerüljek a debreceni keretbe – fogalmazott a jövőt illetően Kerekes Krisztián.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC