nb1.hu

Kemenes Szélesi ellen szerezte meg első győzelmét

Két 11-es is volt a mérkőzésen

PAFC II – III. Kerületi TVE 1–2 (0–2)
 
PAFC II: Papp Zs. – Papp K., Papp M., Koch A., Papp L. (Körmendi, 90.) – Posztobányi – Ominger, Szabó P. (Sipos G., 79.) – Komáromi, Ganbajar (Nagy Z., 72.), Kiszely
 
Gólszerzők: Papp M. (49. – tizenegyesből), ill. Sili (15.), Petneházi (35.)
 
Felcsútra látogattak a hétvégén az óbudaiak, ahol a vendégeknél pályára léptek, olyan korábbi NB I-es kiváloságos, mint Rajczi Péter, Bori Gábor vagy Czvitkovics Péter.
 
A mérkőzés elején ugyan komoly lehetőséghez jutott a Puskás Akadémia, azonban a vezetést a III. Kerületi TVE szerezte meg Sili révén.
 
Öt perccel ezután megduplázhatták volna az előnyüket a vendégek egy megítélt tizenegyes révén, azonban Rajczi rosszul végezte el, ezért Pappnak nem volt nehéz dolga.
 
A végeredményt még az első félidő vége előtt beállította Petneházi, a 35. percben szerezte a győztes gólt.
 
A hazaiaknál azonban némi örömre adhat okot, hogy újabb két játékosuk debütált az NB III-ban, Nagy Zalán és Sipos Gábor személyében.
 
A PAFC a hétvégén Nagykanizsára látogat, míg a III. Kerület a Bicske együttesét fogadja.
 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC