Kecskemét: vesztes meccsen mutatkoztak be az új igazolások - reakciók - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Kecskemét: vesztes meccsen mutatkoztak be az új igazolások - reakciók

Vállaji Márk - 2020. január 23. csütörtök 17:52
Hét fiatal tehetség is lehetőséget kapott a Kecskemétnél.
Kép forrása: kecskemetite/facebook
 
Lejátszotta első edzőmeccsét az NB III Közép-csoportjában szereplő Kecskemét, aki másfél héttel a felkészülés után mindjárt komoly erőfelmérést tartott, hiszen azzal a Tiszakécskével találkozott, aki egy hónappal előbb kezdi meg a tétmeccsek sorát és azt is egy osztállyal "feljebb" teszi, a másodosztályban.
 
Ennek függvényében nem meglepő a sima kécskei siker, 6-0-ra nyert a Duna Aszfalt az NB III 11. helyezettje ellen.
 
A mérkőzésen gyorsan vezetést szerzett a hazai gárda, egy átlövés utáni kipattanóra Máté eszmélt a leggyorsabban, de az első félidőben csak helyzetekig jutottak a felek, több gól már nem született.
 
Gombos Zsolt, a Kecskemét vezetőedzője gyakorlatilag teljes sort cserélt a szünetben és a második játékrészben hét U19-es játékos volt a pályán.
 
A hazai Tiszakécske jóval kevesebbet változtatott, és egyre jobban ki is jött az osztálykülönbség a két csapat között.
 
Az "élesebb" hazaiaknál Máté még három gólt szerzett a második játékrészben illetve Kirchner és Tímári is betalált egy-egy alkalommal, fölényesen nyert tehát a másodosztályú Kécske a Kecskemét ellenében.
 
Duna Aszfalt TLC - KTE HUFBAU 6-0 (1-0)
 
 
KTE (1. félidő): Kunsági – Tamaskó, Nánási, Asztalos, Polyák, Urbán, Popgeorgiev, Kéri, Babolek, Grünvald, Puskás.
 
KTE (2. félidő): Mészáros – Edmilson, Szabó G., Asztalos, Fehér, Peres, Daróczi, Hirman, Hegedűs, Faragó, Szalai.
 
Gólszerzők: Máté (4), Tímári, Kirchner.
 
Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): "Az első félidő teljesen rendben volt, még akkor is, ha az elején kaptunk egy olyan gólt, ami elkerülhető lett volna, ezt több hiba előzte meg. Összességében megdicsértem a srácokat, mert az eddig gyakorolt taktikai elemeket magabiztosan és fegyelmezetten valósították meg, még ha be is csúsztak hibák. Bizonyos dolgokat még nem is kérhetek számon, mert nagyon az elején vagyunk a felkészülésnek.
 
A félidőben sort cseréltünk, jöttek a fiatalok. Várható volt, hogy nem lesz szoros így a vége, hiszen egy másodosztályú csapat, illetve egy U19-es között azért nagy különbség van, ráadásul a Tiszakécske erősebb sorával játszottunk. Jöttek a hibák, fizikálisan is akadtak különbségek a két csapat közt, de a fiatalok még egy út elején járnak, még most kopogtatnak a felnőtt csapat ajtaján. A sebességük megvan, fizikálisan is meg fognak erősödni, a gondolkodás gyorsaságán és taktikai dolgokban kell fejlődni.
Őket is megdicsértem az eredmény ellenére azért, mert igyekeztek bátran futballozni, a játékra törekedtek. Ennyi gólt senki sem szeret kapni, remélhetőleg nem is fogunk többet, de ez most így alakult."

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 02. 28. 20:12

Európa-liga: hiába Szoboszlai gólpassza, kiesett a Salzburg

Nem tudták behozni az első meccsen összeszedett lemaradást.
2020. 02. 28. 19:17

Dobogósoknál a sereghajtók, Rebrov Vitelki ellen - BEHARANGOZÓ

Az Újpest Zalaegerszegen játszik ,,otthon".
2020. 02. 28. 17:45

Bíróküldés: Bogár és Pintér vezeti a tévés meccseket

Kijelölte az MLSZ a 23. forduló játékvezetőit.
2020. 02. 28. 16:56

Bulgária-Magyarország: kiakadt a legendás bolgár támadó

Egykor bevehetetlen erőd volt a bolgár nemzeti stadion.
2020. 02. 28. 17:36

Soroksár: pontszerzéssel a környezetvédelemért

Összefogtak a 23. kerülettel Lipcseiék.
2020. 02. 28. 14:17

Szpari: végre örülhet valaminek a vezetőedző

De nem annak, hogy idén még nem nyertek.
2020. 02. 28. 18:10

Kelen SC: zárt kapu az ESMTK ellen

Nem maradnak meccs nélkül a szurkolók.
2020. 02. 28. 14:47

Nagykanizsa: ezért utazott Dániába a kispesti edzővel a vezető

Jó kis meccsre mennek vasárnap.
2020. 02. 28. 15:50

Koronavírus: elhalasztották Holenderék meccsét

Óvintézkedéseket vezetett be a svájci kormány.
2020. 02. 28. 14:31

Kádár NB I-es csapattal készülhet a koronavírus miatt

Éppen ma írt alá új csapatához.
2020. 02. 28. 09:46

Siófok: bejelentették a csatárt is

Méghozzá hivatalosan.
2020. 02. 27. 15:08

Siófok: 2 érkező

A középpályást már bejelentették.
2020. 02. 28. 11:11

Nehéz lesz pótolnia a távozóit a Jászberénynek

Többen sérültek, el voltak átkozva a főpróbán.
2020. 02. 27. 16:54

7-2-es kiütés: brutális formában a kiesőhelyen álló klub

A Taksony a Jászberény után a Hatvant is mattolta.
2020. 02. 28. 14:20

Koronavírus: komoly intézkedés Gulácsiéknál

Tilos a kézfogás a Lipcsénél.
2020. 02. 28. 13:56

Németh Krisztián számításba jöhet a válogatottnál

Megerősítette, hogy gyakorlatilag hazatért.
2020. 02. 28. 13:32

Csaba-Fradi: ítéletek a pályára rohanó szurkolókról

Mindenki elfogadta, amit kapott.
2020. 02. 28. 12:25

A lengyel bajnokhoz igazolt Vida az Ajax és a Barca sztárjától is tanulta a trükköket – ÉLETÚT

A magyar válogatottat is figyelembe vette az átigazolásakor.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Füzesgyarmat40
2DEAC38
3Ceglédi VSE31
4Sényő-Carnifex FC30
5ESMTK30
6Jászberényi FC29
7Termálfürdő Tiszaújváros27
8BSE25
9Putnok FC22
10Eger SE20
11Tállya KSE19
12Gyöngyösi AK19
13DVSC II15
14Ózdi Kohász SC11
15FC Hatvan9
16DVTK II8
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC44
2Szentlőrinc SE40
3Monor32
4Iváncsa KSE31
5HR-Rent Kozármisleny27
6Dunaújváros24
7Rákosmente KSK22
8Dabas-Gyón FC22
9Budapest Honvéd-MFA II21
10FC Dabas20
11Kecskeméti TE19
12Szekszárdi UFC18
13THSE-Szabadkikötő15
14Taksony SE GP Solar14
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE39
2III. Ker TVE35
3Lipót Pékség SE33
4Pápai Perutz FC29
5Ménfőcsanak ESK28
6FC Nagykanizsa26
7Komárom VSE23
8Credobus Mosonmagyaróvár22
9Bicskei TC21
10VLS Veszprém20
11BKV Előre20
12Puskás Akadémia FC II18
13Sárvár FC18
14MOL Fehérvár FC II16
15Hévíz SK12
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!