nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A Kecskemét közleménye:
 
"A KTE HUFBAU vasárnap 2-0-os vezetés birtokában végül csak 2-2-es döntetlent játszott a Körösladánnyal, mely után Gombos Zsolt vezetőedző felajánlotta lemondását. A klubvezetés elfogadta ezt, illetve ezzel párhuzamosan azonnal döntött az új vezetőedző személyéről is, aki házon belülről érkezik a hátralévő öt fordulóra.
 
A régi-új vezetőedző Szabó Tibor lesz a bajnokság hajrájában, aki 2017-2019-ig már irányította a felnőtt együttest, első évében feljutott a csapattal a megye I-ből, majd az NB III.-ban újoncként 9. helyen zárt a KTE-vel. Azóta a KTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozik az utánpótlásban.
 
Tóth Ákos sportigazgató az edzőváltás kapcsán: 
 
–A mérkőzést követően Gombos Zsolt felajánlotta lemondását, amit a vezetőség elfogadott az eredmények ismeretében – mondta az edzőváltás kapcsán Tóth Ákos, a KTE HUFBAU sportigazgatója. – Sajnáljuk természetesen a kialakult helyzetet, de keseregni nincs időnk, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy öt mérkőzéssel a vége előtt még mindig teljes mértékben a saját kezünkben van a sorsunk. Amennyiben megnyerjük a hátralévő meccseket, akkor elérjük a céljainkat. Minden adott ehhez, természetesen nem Zsolt egyedül a felelős azért, hogy most nem állunk az első helyen, de ilyen esetekben mindig a vezetőedző az első mozdítandó elem. A hátralévő fordulókra Szabó Tibor veszi át a csapat irányítását, a stáb többi tagja változatlanul segíti munkáját. Nem kell bemutatni, hiszen ő a klub utolsó feljutó és bajnok vezetőedzője, és hiszem, hogy ő a következő is – mondta Tóth Ákos.
 
Gombos Zsoltnak klubunk nevében ezúton is köszönjük a klubért végzett munkáját, karrierjéhez további sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC