Kávézóban dőlt el az addig Hollandiában dolgozó edző sorsa - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Kávézóban dőlt el az addig Hollandiában dolgozó edző sorsa

Juhász Gergely - 2020. március 31. kedd 09:44
Csak az éllovas jobb náluk ebben az összevetésben is.
Kép forrása: Szentlőrinc
Nagyszerűen szerepel eddig az NB III. 2019/2020-as kiírásában a Szentlőrinc labdarúgócsapata, hiszen a második helyen várja a Pécs mögött a folytatást, 4 pontos hátrányban. A gárda csak 10 gólt kapott 9 meccsen, ennél kevesebbet csak az éllovast, 9-et. Ez pedig nagyban köszönhető Hajagos Tamás és Pacéka Norbert helytállásának, valamint az ő felkészítőjüknek, Antal Sándornak, aki egészen különleges módon került mostani pozíciójába – jelezte a bama.hu.
 
Mostani megbízatása előtt Hollandiában dolgozott, az új kaland pedig 2018 májusában kezdődött. Akkor éppen hazaugrott és Pincehelyi Zsolttal beszélgetett egy kávézóban, amikor megérkezett a klub szakosztályvezetője, Kovácsevics Csaba.
 
– Viccelődve megkérdeztem tőle, nem kell-e nekik egy kapus. Azt válaszolta, az nem kell, de egy kapusedzőre szükségük lenne a nyártól, mert tudták, Kovácsevics Árpi elmegy a PVSK-hoz. Visszamentem dolgozni Hollandiába, de nem hagyott nyugodni a dolog. Beszéltem róla a párommal, aki abszolút nem zárkózott el attól, hogy hazajöjjünk – s miután minden szerencsésen összejött, július közepén már itthon is voltunk. Ha akkor nem találkozunk véletlenül abban a kávézóban, még mindig Hollandiában vagyok.
 
Bár edzői tapasztalatai még nem voltak, de a korábban tanultakat remekül adja át.
 
– Csak arra tudtam hagyatkozni, amit annak idején a kapusedzőimtől kaptam. Sok év tapasztalatát használhattam fel, ráadásul sokáig nem akárkitől tanulhattam, mint idősebb Bogyay Zoli bácsitól. Volt egyfajta pécsi stílus, amit ő nevelt belénk, ami manapság sajnos kezd eltűnni. Mostanában mindenki ugyanúgy mozog, én viszont a kettőt próbálom ötvözni: mindkét stílusból kiszedem a jót, és azt adom tovább – folytatta, hozzátéve, folyamatosan van mit csiszolni, nagy baj lenne, ha mindennel elégedett lenne.
 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 06. 06. 11:57

Újpest-Honvéd: az újpesti csapatkapitány kérése - ELŐZETES

Fontos üzenetet kaptak a drukkerek.
2020. 06. 06. 10:13

MOL Fehérvár-Kisvárda: húzós sorozat kezdődik - ELŐZETES

Bizakodó Bódog Tamás.
2020. 06. 06. 08:01

Mezőkövesd-Paks: recept a győzelemre - ELŐZETES

Újra kibabrálna a Paks a Kövesddel.
2020. 06. 06. 06:33

Szombati foci: fővárosi rangadó az NB I-ben

A Bayern újabb lépést tehet a bajnoki cím felé.
2020. 06. 05. 18:10

Kazincbarcika: új edző érkezett

Hétfőn kezdik a felkészülést.
2020. 06. 05. 17:55

Visszavonul a Békéscsaba legendája

Hivatalos bejelentés.
2020. 06. 05. 17:44

Feljutnának a lilák - 4 srácot kipróbáltak

Megkezdődnek a tárgyalások a játékosokkal.
2020. 06. 05. 11:01

Jászberény: hiányposztra érkezett új játékos

A kapu előtt is feltalálja magát.
2020. 06. 05. 21:54

A Kaposvár megint kibabrált a Lokival - a gólok története

Nagy bajban van a DVSC.
2020. 06. 05. 21:19

NB I-es csapatok csábítják a Puskás Akadémia játékosát

Lejár a szerződése.
2020. 06. 05. 11:31

Haladás: eldőlt Mátyus János sorsa

Négy játékos is marad a szombathelyieknél.
2020. 06. 04. 17:47

Haladás: jövőbeli terveiről beszélt a válogatott védő

Otthon érzi magát Szombathelyen.
2020. 06. 04. 17:38

Kozármisleny: újabb megegyezések

Hivatalos bejelentés.
2020. 06. 04. 11:33

Távozik a feljutó rutinos gólvágója

Búcsú két év után.
2020. 06. 05. 20:55

Vignjevics a Fradiról is elmondta a véleményét

Három játékost emelt ki az újpesti éveiből.
2020. 06. 05. 20:23

FTC: több csapat is vinné Rebrovot - megszólalt a menedzsere

Kiderült, meddig érvényes a szerződése.
2020. 06. 05. 19:37

DAC: felhívás a nézőkért

Fontos kérés.
2020. 06. 05. 19:06

Kupagyőztes a Honvéd: Lanzafame a szurkolókat és Puskást méltatta

Büszkeségről és művészetről is beszélt az olasz játékos.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1DEAC41
2Füzesgyarmat41
3Ceglédi VSE37
4Sényő-Carnifex FC33
5ESMTK32
6Jászberényi FC30
7Putnok FC28
8Termálfürdő Tiszaújváros27
9BSE25
10Eger SE24
11Tállya KSE22
12Gyöngyösi AK20
13DVSC II19
14DVTK II11
15Ózdi Kohász SC11
16FC Hatvan10
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC48
2Szentlőrinc SE44
3Monor38
4Iváncsa KSE35
5HR-Rent Kozármisleny31
6Dunaújváros28
7Rákosmente KSK25
8Dabas-Gyón FC25
9Budapest Honvéd-MFA II24
10FC Dabas22
11Kecskeméti TE20
12Szekszárdi UFC19
13Taksony SE GP Solar18
14THSE-Szabadkikötő15
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE42
2III. Ker TVE41
3Lipót Pékség SE39
4Ménfőcsanak ESK31
5Pápai Perutz FC30
6Komárom VSE29
7FC Nagykanizsa27
8Credobus Mosonmagyaróvár25
9VLS Veszprém24
10Bicskei TC22
11Puskás Akadémia FC II21
12BKV Előre20
13Sárvár FC20
14MOL Fehérvár FC II20
15Hévíz SK13
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!