Karácsonykor született legendájára emlékezett a PMFC

A pécsiek tegnapi jelentését változtatás nélkül közöljük.

„Pontosan 86 esztendeje született klubunk jogelődjének korszakos hálóőre, Danka Imre.

A PMFC, illetve a klub jogelődjeinek egyik legnagyszerűbb labdarúgója volt, a kapusposzt kiválósága, a karácsonyi születésű Danka Imre. Aki 1930. december 24-én látta meg a napvilágot, ám sajnos két esztendeje, 2014. május 3-án örökre itt hagyott bennünket. Azonban kétségtelen, mi több tagadhatatlan, hogy bátorsága, ügyessége legendás volt, igaz, a gólt még ő sem védhette mindig, de ez már csak egy ilyen játék.

Danka Imre Szombathelyen jött a világra, aki a helyi Bőrgyár, az MTE, a Honvéd, a székesfehérvári Építők, majd a Komló érintésével került 1955-ben a Pécsi Dózsához, ahol örökre beírta nevét a helyi labdarúgás legfényesebb lapjaira. Már testalkatával is tekintélyt parancsolt az 1-es poszt remek képviselője, amikor a háló előtt próbált rendet vágni, a maga 190 centiméter közeli magasságával.

Akkoriban a játék természetesen lassúbb volt, ám a labda meg néha nehezebb. Nem tévedés ez, hiszen a fűzős bőrfocik hajlamosak voltak az esővíz, illetve a sár összegyűjtésére. Ami jelentősen megnövelhette a tömegüket, a csatárok lába viszont már akkoriban is bivalyerős volt. Szóval, ha elsült a stoplis bakancs, akkor bizony ütött a játékszer. Ennek ellenére Danka Imre igyekezett szinte mindig útját állni a támadásoknál.

Első néhány mérkőzésén még a tartalék csapat hálóját őrizte, az első csapat kapujába pedig úgy került, hogy a második számú pécsieknél három fordulón keresztül nem kapott gólt, a „nagyok” pedig a 2. és a 3. fordulóban is vesztettek, így a 4. fordulóban a Bp. Honvéd ellen már ő állt a gólvonalon. Legenda ide, meg oda, akkoriban világverő csapata volt a vörös-feketéknek, de a mi Imrénk nem volt ijedős fajta és sikerült megverni a fővárosi alakulatot 2-0-ra.

Onnantól kezdve állandósította helyét a pécsi kapuban, amit 1964-ig nem igen engedett át másnak. Összesen 140 NB I-es és 27 NB II-es meccsen játszott lila-fehérben. Eközben bekerült a válogatottba is, az 1955-ös évben. Ahol aztán négy esetben bízták rá az egyik legfontosabb feladatot. Az Aranycsapat északi portyázása során Norvégia, Dánia, Finnország, majd itthon Skócia ellen kézzel is a lasztihoz érhetett, ami nagy előnye a feladatnak.

Igaz, a „portásokat” már akkor is csodabogaraknak tartották. Közülük való volt Danka Imre sporttárs is, aki hű volt a lila-fehérekhez, de közel 34 évesen úgy érezte, hogy elég. Búcsúmeccsén játszott a Vojvodina ellen, a klubtól pedig a Dózsás aranygyűrűt kapta meg emlékül. Visszavonulását követően a Pécsi Ércbányász kapusedzője lett, majd a 90-es években a Pécsi Sophianae női csapatát segítette, később pedig néhány évig a Boda csapatának volt a kapusedzője.

Ifjúsági szinten évekig segítette Kovács Attilát és Katzirz Bélát, akik később mindketten válogatott kapusok voltak. Nyugdíjasként, és amíg egészségi állapota engedte, heti rendszerességgel járt a közeli tavakra horgászni, de az egykori játszótársakkal is gyakorta találkozott. Ami még tény, hogy a pécsi futball egyik legnagyszerűbb ajándéka az volt, amikor Danka Imre itt villogtatta meg tudását az 1950-es években, illetve a ’60-as évtized elején. Imre bácsi, köszönjük!

Danka Imre 2014. május 3-án hunyt el, míg végső nyugalomra családja, szerettei, barátai, tisztelői körében május 19-én helyezték el a pécsi köztemetőben. Emlékét örökké megőrizzük!”