Kaposvár-Kerület: magasztalta csapatát Aczél Zoltán - reakciók - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Kaposvár-Kerület: magasztalta csapatát Aczél Zoltán - reakciók

Beringer Roland Zoltán - 2022. November 07. Monday 18:07
Passzívak voltak a hazaiak.
Kép forrása: TVE1887.hu
Brusztos meccset nyert a Kerület a bajnokság 16. fordulójában vasárnap a Kaposvári Rákóczi vendégeként. Vezetőedzőnk, Aczél Zoltán elégedetten értékelt a mérkőzést követően, kiemelve, hogy a csapat mentálisan és a játékban is nagyszerűen teljesített. Bár a Mester nem szeretett volna senkit sem kiemelni, szerinte ugyanis a győzelem a csapatmunkának köszönhető, azért nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a győztes gólt szerző Barczi Dávid 12. találatát jegyezte, de még ennél is szembetűnőbb, hogy csapatkapitányunk a 9. forduló óta minden meccsen legalább egyszer feliratkozott a góllövők közé.
 
A Bene Ference Labdarúgó Akadémia center pályáján megrendezett bajnokira győzelmi kényszerrel érkezett csapatunk, hiszen a tatabányai kisiklás, valamint a 3-1-es vezetésről a Balatonfüred ellen elért 3-3-as hazai döntetlent követően égető szükségünk volt a három pontra. Aczél Zoltán ezúttal is sok helyen volt kénytelen változtatni alapcsapatán, sérülés miatt ugyanis Fejes Andrásra, eltiltása miatt pedig Kozics Barnabásra sem számíthatott többek között. A padon a három utánpótlás játékos mellett azért már ott ült a sérüléséből visszatérő Erdei Gábor, valamint a kéztöréséből felépülő, így egyre több játékpercet kapó Kulcsár Dávid, valamint Grabant Bence és Kokenszky Norbert, illetve Lapu Andor is.
 
A találkozót nagy elánnal kezdte csapatunk, az ellenfél elvétve tudott csak átlépni a félpályán, mezőnyfölényben játszottunk, többször voltunk veszélyesek a kapura, ám a helyzetek kimaradtak. Elől Elek Bence szokás szerint lefoglalta a hazai csapat komplett védelmét, a felrúgott labdákat rendre meg tudta tartani és próbálta játékba hozni Barczi Dávidot, vagy a középpályáról fellépő társakat. A szélen Kirják Henrik volt nagyon agilis, több jó szerelése, elfutása és beadása is volt a mérkőzés során, de a védelemből Egerszegi Tamás és Szalai Vilmos is nagyszerűen teljesített, ahogy a kapuban Kemenes Botond is, ha éppen volt helyzete a hazaiaknak, akkor azt magabiztosan védte.
 
De ki lehetne emelni még Vankó Imrét is, aki szintén jó meccset játszott, de összességében, ahogy a Mester is említette a találkozót követő értékelésében, a győzelem a csapatmunkának köszönhető. A találkozó egyetlen gólját a félidő vége előtt – tehát a legjobb pillanatban – Barczi Dávid szerezte, csapatkapitányunk a 9. forduló óta minden meccsen lő legalább egy gólt és immár 12 találattal a csapat legeredményesebb játékosa, a góllövőlistán pedig az előkelő negyedik helyen áll. A második játékrészben a hazaiak nagyobb ellenállást tanúsítottak, de a folytatásban is kontroll alatt tartotta Aczél Zoltán csapata a mérkőzést és végül megérdemelten nyert és utazhatott haza a három bajnoki ponttal.
 
“Az utolsó két mérkőzésünk függvényében egy nagyon fontos meccs volt a mostani. Úgy érzem, hogy most kezdi megérteni a csapat azt, hogy nincsenek már fontos, vagy kevésbé fontos meccsek, nem csak a végén, az elején is így kellett volna. Az a helyzet, hogy függetlenül attól, hogy ebből a két mérkőzésből rosszul jöttünk ki, nekem a csapat  hozzáállásával és helyenként a játékával semmilyen gondom nem volt. Tatabányán gyengébben játszottunk, de mentálisan rendben voltunk, a Füred ellen pedig rúgtunk három gólt, az ilyen meccseket le kell hozni. Szóval két ilyen rossz eredmény tudatában jöttünk ide, de ma parádésat nyújtott a csapat mind mentálisan, mind játékban.” – értékelte elégedetten a csapat teljesítményét Aczél Zoltán.
 
A Mester kiemelte, hogy játékban inkább az első félidőben futballozott jól a gárda, míg a második játékrészben a feljavuló és harcos hazaiak nyomása ellenére is kézben tudta tartania mérkőzést.”
 
“Bármennyire is úgy érződik, hogy ez nem volt egy kontrollált meccs, hogy a második félidőben ránk erőltette az akaratát esetleg a Kaposvár, ez másról nem szólt csak a direkt labdákról meg a rögzített helyzetekről, tehát a bedobásokról, a szögletekről és az ívelésekről, de ezeket most nagyon jót kontrollálta az Egerszegi Tomi és a Szalai Vili is, majd a végén a Preki is (Preklet Csaba, a szerk.), mert ekkor már három belsőre álltunk át. Egy picit többet vártam futballból a másik félidőben, hiszen, ha levittük volna a földre a labdát, akkor nagyon sok lehetőségünk lett volna.” – adott betekintést a mérkőzés szakmai részébe vezetőedzőnk.
 
Aczél Zoltán szerint az 1-0-ás végeredmény nem tükrözte hűen a két csapat közti különbséget és kiemelte azt is, hogy játékosai harcosságból is jelesre vizsgáztak.
 
“Egy Kerületnek így kell dolgoznia Kaposváron, hogy szinte esélyt sem adott az ellenfélnek arra, hogy gólt rúgjon, hiszen talán az első félidőben helyzete sem volt. Az már egy dolog, hogy volt öt szöglete, volt innen pontrúgás, meg onnan, de ezeket le kell tudni védekezni ezen a szinten és ezt ma profi módon megcsinálta a közvetlen védelmem is, illetve azok, akik ezért felelősek. Minden játékosomat megdicsérem, ma egy jó hozzáállású, jó Kerületet láttunk, úgyhogy nem véletlenül voltak boldogok a szurkolók, nekik is köszönöm. Azért Kaposvárra lejönni 15-20 fővel nem mindennapi, ezek az emberek segítik ezt a csapatot, segítettek minket, úgyhogy nekünk is ez a minimum, hogy így kell futballozni.” – dicsérte csapatát és köszönte meg a Kerület Ultras csoportnak a szurkolást az interjú végén Aczél Zoltán.
 
Csapatunk a győzelemnek köszönhetően a tabella 4. helyéről várhatja a 17. fordulót, 32 ponttal, hét egységgel lemaradva a listavezető Tatabányától. Legközelebb a Zalaegerszeg ellen lépünk pályára, vasárnapi vendégünk a Csornát verte a legutóbbi játéknapon, mégpedig kiütéssel.”
 
A Kaposvár edzője így értékelt:
 
“Az egész első félidőben fölényben játszott a III. kerület, bár passzívak voltak, de mivel jobbára a mi térfelünkön zajlott a játék, ráadásul jól építkeztek a bal oldalon, többször mögénk is kerültek, ezért bennük volt a gól. Ebből is szerezték meg a vezetést, egy szögelt után. A második félidőben mi kerültünk fölénybe: a pontrúgásokra, a nagy bedobásokra és a hosszú labdákra építettünk, de nagyobb nyomás alá kellett volna helyezni az ellenfelet az egyenlítés érdekében. Szerettünk volna végig egy ki-ki meccset játszani, de a hátrány után ez nehéz volt, mivel stabilan védekeztek - mondta Horváth Rudolf.
 
NB III Nyugati csoport
16. forduló
Kaposvári Rákóczi FC-III. Kerületi TVE 0-1(0-1)
gól: Barczi(41.)
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 02. 13:05

A-licenc: Huszti és Leandro is levizsgázott 

Tizennyolcan szereztek képesítést.
2022. 12. 02. 11:49

Könyv készült a Ferencváros edzőiről

Mindenki számára vonzó a zöld-fehérek kispadja.
2022. 12. 02. 11:19

Vidi: egyre biztosabb a bukaresti középpályás érkezése

Folynak a tárgyalások.
2022. 12. 02. 10:11

Honvéd: újra edzésbe állt a csapat - képek

Sikeresebb tavaszi szereplés a cél.
2022. 12. 02. 12:52

Nyíregyháza: már nem Huszák Géza irányít

Hivatalos bejelentés.
2022. 12. 01. 18:39

Új klubigazgatója van az ETO-nak, Kiprich Józsefnek üzentek a gyirmótiak

Levizsgázott a Szeged edzője.
2022. 12. 01. 20:49

Megkapta a büntetését a paksi edző

A bicskei játékost is eltiltották.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 12. 02. 09:34

Európai kupamenetelés: villámként futott Traoré, van amiben Botka Endre az élen - reakciók

Mérleget vontak az emlékezetes idény után.
2022. 12. 02. 06:33

Pénteki foci: zárul a csoportkör a vb-n

A Sepsi bajnokit játszik.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 12. 01. 22:03

FTC: van érdeklődés Laidouni iránt - reakció

Hajnal Tamás elmondta, mikor távozhat a középpályás.
2022. 12. 01. 21:11

Csíkszereda: László Csaba szerint a cél nem változott

Valóban érkezhet Vernes Richárd.
2022. 12. 01. 20:06

FTC: Chilébe csábítanák az argentin támadót?

Auzqui állítólagos kérője 33-szor lett bajnok.
2022. 12. 01. 19:16

Csíkszereda: a Honvéddal bajnoki címet szerző támadó érkezhet

Vernes Richárd jelenleg szabadon igazolható.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!