nb1.hu

Kaposvár-Érd: negyedóra, amikor nem tudni, mi történt – reakciók

Az egy hónap az valóban hatalmas idő.

Fordulatokkal tarkított találkozón játszott 2-2-es döntetlent a Kaposvári Rákóczi FC vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 14. fordulójából pótolt mérkőzésen szerdán.
 
Nagy Tamás (Kaposvár): “Egy nagyon tapasztalt, játékban is jó képességű csapattal játszottunk, amely régóta építkezik. Ez nagy előny olyanokkal szemben mint mi, akik egy hónap késéssel kezdtük a nyári felkészülést. Ilyen csapatok ellen nehéz megtalálni az ellenszert. Mi ott tartunk, hogy ismerjük a szimmetrikus részét a játéknak. Arra még nincs felkészülve a csapat, mit tegyen, ha ezt az ellenfél megborítja és erőssé tesz egy oldalt, mint most az első félidőben a baloldalt. Rúgtunk egy csodálatos gólt, amely bármilyen szinten gyönyörű felismerés, de nagy helyzetei az ellenfelünknek adódtak. Az érdiek a mélységi indulásokat, mi pedig a direkt játékot erőltettük, de sokszor feleslegesen. Előkészítés nélkül próbáltunk eljutni az ellenfél kapujáig, de esélyünk sem volt olyan területeket támadni, ahonnan veszélyt tudtunk volna okozni. A második félidőben kicsit finomítottam a szerkezeten, de jó darabig senkinek nem volt helyzete. Mindig okozunk egy negyedórát magunknak, amikor nem tudom, mi történik a csapattal, aztán jön egy pálfordulat és elkezdünk nyomást gyakorolni. Ebben az esetben visszajöttünk a meccsbe és volt egy óriási ziccerünk is. Furcsa csattanó lehetett volna, de nem volt benne több a döntetlennél egyik csapatnak sem. Nem vagyok elégedetlen, mert megint bizonyítottuk, hogy a sok hiba ellenére mindig képesek vagyunk felülírni a saját gyengeségeinket.”
 
 

 
Limperger Zsolt (Érd): “A bajnokság vége felé már sok gonddal küzdünk, most is tizenhárom játékossal érkeztünk, ennek ellenére nagyjából az történt a pályán, amit elterveztünk. Ellenfelünknek akcióból nem volt lehetősége, az első gól is egy jól eltalált lövés volt negyven méterről, de csak mi tudunk ilyen gólokat kapni. Amikor ellenfelünk emberhátrányba került, akkor játszottuk azt a focit, amit szeretnénk viszontlátni. Rúgtunk egy lesgólt és a vezetést is megszereztük, de a végén egy ilyen szerencsétlen akció után kaptunk egy teljes mértékben elkerülhető gólt. Ha a kilencven percet nézzük, akkor talán közelebb voltunk a három pont megszerzéséhez, szóval bosszantó, hogy két olyan gólt kaptunk, amit elkerülhettünk volna.”
 
NB III, Nyugati csoport, 14. fordulóból pótolt mérkőzés
Kaposvári Rákóczi FC – Érdi VSE 2-2 (1-1)
Kaposvár, 200 néző. V.: Szommer (Domján D., Nagy B.)
Kaposvár: Pogacsics – Borbély, Lakatos G., Gál M., Zólyomi – Palkovics (Pintér N., a szünetben), Mayer – Kondor (Balog A., 79. p.), Szederkényi (Harsányi, 79. p.),  Bíró D. – Jancsó (Orsós, 62. p.)
Vezetőedző: Nagy Tamás
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Bozsoki, Csiszár (Révész, 79. p.) – Fürjes, Gera D., Pallagi, Koós, Varga T. – Szabó R. (Fügedi, 90. p.), Kollega (Kertész B., 70. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Kondor (15. perc), Gal M. 3  (88. p.), ill. Fürjes (23. p.), Koós (87. p.)
Kiállítva: Bíró D. (75. p.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC