nb1.hu

Kaposvár: edzőváltás – részletek

Hivatalos bejelentések.

A Kaposvár közleménye:
 
"Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Nagy Tamás vezetőedzővel, aki egy szezonon keresztül irányította csapatunkat, mellyel a tizedik helyen végzett az NB III. Nyugati csoportjának 2021/2022-es kiírásában.
 
Nehéz helyzetben vette át az előző szezon elején az együttes irányítását Nagy Tamás, hiszen a szinte teljesen kicserélődött keretet alig csak egy kezdőcsapatra való játékos alkotta, így csapatról egyáltalán nem beszélhettünk ebben az időben. Nagy Tamás viszont beleállt a feladatba, s következetes munkával egy hazai pályán jól teljesítő gárdát épített az őszi szezonra. Nagy Tamás összesen 41 tétmeccsen vezette a Rákóczit, amellyel 16 meccset nyert meg, 11 alkalommal szerzett egy pontot a csapattal, míg 14 találkozót veszített el.
 
– A klub önmagában képvisel egy értéket, ezt fontosnak tartottam, hogy megtartsuk, sőt emeljük, de ez csak akkor működik, és akkor lehet emelni, ha sokan mögé állnak – mondta Nagy Tamás. – Tiszteletre méltó emberekkel dolgozhattam együtt, a kiszolgáló személyzettől kezdve, a közvetlen kollégákon, a játékosokon át, egészen a sajtón munkatársain keresztül. Ezúton is szeretném kiemelni a szurkolókat, főleg azt a pár srácot, akik folyamatosan támogattak minket, hiszen ennek nagy hatása volt a csapat belső moráljára. Elfogadtak minket és látták a törekvést, erre pedig nagy szükség volt és lesz is a jövőben. Nem szabad veszni hagyni egy ilyen tradicionális, nagy klubot.
 
Nagy Tamás a játékokra külön kitért.
 
– Több mint húsz éves edzői pályafutásom során ilyen szerethető, kivételes emberekkel kevés helyen dolgozhattam együtt, ezért hála nekik – mondta Nagy Tamás. – Lezártnak tekintem az elmúlt évet. Ahogy korábban nyilatkoztam: félig tele a pohár, de csak pozitív dolgokkal. A negatív dolgokat kiszorították a szép emlékek."
 
Már meg is találták az új edzőt a kaposváriak, íme a bejelentés:
 
"Horváth Rudolf lett a Rákóczi edzője
 
Ma sajtótájékoztatón mutatták be a Kaposvári Rákóczi új vezetőedzőjét. A 38 éves győri származású szakember az Illés Akadémia-Haladástól érkezik, ahol az U19-es csapat vezetőedzője volt. A fiatal edző játékosként utánpótlás válogatottságig vitte, az ETO FC Győr csapatában az NB I-ben is pályára lépett. Emellett több száz NB I/B-s és NB II-es mérkőzése is van.
 
Edzőként UEFA A és UEFA Elite Youth A képesítéssel rendelkezik. Jelenleg a Testnevelési Egyetem hallgatója, ahol várhatóan hamarosan szakedzői diplomát szerez. Tervezi a UEFA Pro licenc megszerzését is. A Szombathelyi Haladás U19-es csapatával bronzérmet szerzett idén a bajnokságban. Több játékosa eljutott a korosztályos válogatottakba, NB I-es, NB II-es csapatokba; Tóth Milánt a napokban igazolta le az osztrák ezüstérmes Sturm Graz.
 
A fiatal szakember nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője lehet. Szeretné a fiatalokra építeni a csapatot, és megfelelni a klub hagyományainak. Váratlanul érte a felkérés, éppen a közelgő esküvője előkészületei közben. A nászút így most a téli szünetre csúszik.
 
Sok sikert kívánunk kaposvári pályafutásához!
 
Takács Róbert technikai vezető elmondta, biztosan távozik a csapattól Pogacsics Krisztián, Jancsó Buda, Orsós Tamás Gábor, Lakatos Gergő, Vladul Stefan és Kondor Kristóf.

 

FRISSÍTÉS:

 

CSÜTÖRTÖK, 10.54:

 

Hat távozót jelentett be a Kaposvár, részletek itt

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC