Kanta Józsefék ifjabb Albert Flóriánék ellen nyertek idén először – reakció - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Kanta Józsefék ifjabb Albert Flóriánék ellen nyertek idén először – reakció

Simon Zoltán - 2022. January 24. Monday 11:51
Látni kell, mikben kell javítani.
Kép forrása: MTK Budapest
Az MTK második csapata a 9. helyen telel a Közép-csoportban, Kanta József játékosai hétvégén a Keleti-csoportban második BKV Előre ellen játszottak egymás ellen és győztek 3-1-re úgy, hogy előtte a Dunaharaszti MTK és a BVSC ellen is vereséget szenvedtek. A BKV idén először lépett pályára.
 
A diadal után így nyilatkozott Kanta József, a kék-fehérek szakvezetője:
 
„Lelkileg jót tesz a srácoknak egy ilyen győzelem, de ahogy korábban sem, úgy én most sem az eredménnyel foglalkozom. Jó munkát végeztek a futballistáim, tetszett a játék, stabil volt a csapat. A helyzetkihasználással viszont továbbra is problémáink vannak. Hiába nyertünk 3-1-re, ennél nagyobb is lehetett volna a különbség. Jobb megoldásokat kell választaniuk az ellenfél tizenhatosán. Most még elfogadhatóak az ilyen hibák, a felkészülés közepén fáradtak a játékosaim és egy erős NB III-as csapat legyőzése nekik is jó visszajelzés."
 
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!