nb1.hu

Jól muzsikáltak a putnoki játékosok az első edzőmeccseken

Putnok – Három klub csapatai közös programot szerveztek.

Napra pontosan négy hét múlva rendezik az NB III-as labdarúgó bajnokság 2016-2017-es idényének 1. fordulóját. A legtöbb harmadosztályú csapat már megkezdte a felkészülést a bajnoki szezonra, melynek keretében több edzőmérkőzést is játszottak a hétvégén is. A Putnok FC, a KBSC FC és a Tállya KSE csapatai közös programot szerveztek, a három együttes körmérkőzéseket játszott egymással a Sajóvölgye Focisuli múcsonyi pályáján ­– írja a putnokfc.hu

 

Elsőként a Kazincbarcika és a Tállya lépett pályára. Az előzetes terveknek megfelelően 45 percig tartott az edzőmérkőzés, mely során két gól született. A KBSC kerete alaposan átalakult, elvétve lehetett felfedezni olyan játékost, aki az elmúlt szezonban is a szomszéd csapatot erősítette. Ismerős arcokat viszont annál inkább láthattunk és mostanra biztossá vált, hogy a 2015-2016-os bajnokságban Putnokon játszó Belényesi Csaba, Molnár Máté, Bene Attila, Süttő Attila négyes a kék-sárgáknál folytatja.

 

 

11 órától a Putnok FC is pályára lépett, az első ellenfél pedig a Tállya csapata volt. Már az elején látszott, hogy nem csak a borsodi együttes játékosai, de a hőség is próbára teszi majd játékosainkat, ráadásul a Tállya edzője értelemszerűen egy másik, frissebb “sort” küldött csatázni a Putnok ellen. Együttesünkben a sok ismerős futballista mellett, egy régi-új játékos, Horváth Szabolcs, valamint három próbajátékon lévő fiatalember is szerephez jutott (Szabó Dániel, El-Sherif Omar, Mankó Dávid).

 

Pörgős, jó iramú edzőmérkőzést vívtak egymással a csapatok, mely során két alkalommal sikerült bevenni a Tállya kapuját, miközben Botló Ádám hálója érintetlen maradt. Kezdésnek kifejezetten jó volt ez a találkozó, pláne, hogy egy szinte teljesen felforgatott tizenegy játszott a zöld téglalapon.

 

PUTNOK FC – TÁLLYA KSE 2-0

Putnok FC: Botló Ádám, Szemere Norbert, Nyisalovits Donát, Horváth Szabolcs, Szabó Dániel, Tóth Szabolcs, Kazvinszki Jácint, Láposi Sándor, El-Sherif Omar, Fábián Bence, Mankó Dávid

(Gólszerzők: Horváth Szabolcs, Kazvinszki Jácint)

 

 

A harmadik barátságos meccs szereplői a Kazincbarcika és a Putnok játékosai voltak. Koszta Péter csakúgy, mint a Kazincbarcika vezetőedzője, Koleszár György a második derbin másik sort küldött a pályára. Persze volt néhány játékos mindkét oldalon, akik az első edzőmérkőzés után ezúttal is ringbe szálltak. A Putnok csapatában Botló Ádám helyét a szintén próbázó Tóth András vette át, de az “újak” közül Csirszki Martin is bemutatkozott, míg Mankó Dávid csereként bizonyíthatott.

 

Az összeszokottság hiánya ugyan meglátszott, de a felkészülés jelen szakaszában így is jó kis meccset játszott egymással a két gárda. A szakmai stáb tagjai bizonyára sok mindent leszűrtek a próbázók játékából, de azt is láthatták, hogy mely területeken, posztokon lehet szükség a további erősítésre. A találkozó első szakasza kiegyenlítettebb játékot hozott, később azonban inkább a Putnok akarata érvényesült, ami több veszélyes akcióban is megmutatkozott. Gólhelyzet ugyan mindkét oldalon akadt, gól viszont egyik kapuba sem akadt be, ettől függetlenül a passzok, kényszerítők, játékelemek gyakorlására nagyon jó szolgálatot tett ez a mérkőzés is.

 

PUTNOK FC – KBSC FC 0-0

Putnok FC: Tóth András, Szemere Norbert, Fehér Balázs, Nyisalovits Donát, Horváth Szabolcs, Sápi József, Csirszki Martin, Kovács Bence, Tóth Szabolcs (Láposi Sándor), Fábián Bence (Mankó Dávid), Marcinaskó Marcell

KBSC FC: Varga Bence, Szemere Balázs, Gresó Mátyás, Belényesi Csaba (Kovács Péter), Bocsi Zoltán, Molnár Máté (Katona Bence), Lázi László, Illés Richárd, Csendom Kristóf, Csattos Csaba, Bene Attila

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC