Jászberény: váratlan sérülés - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Jászberény: váratlan sérülés

Juhász Gergely - 2021. March 18. Thursday 17:11
Változás történt a keretben.
Kép forrása: jaszberenyifc.hu
ÍME, A JÁSZBERÉNY BEJELENTÉSE:
 
,,Az elmúlt hét végén nem elég, hogy a listavezető együttes ellen kellett pályára lépnünk, de mint az összeállításból kiderült, több meghatározó játékosára sem számíthatott Német Gyula vezetőedző.
 
A legegyértelműbb László Krisztián helyzete, aki a ceglédi kiállítását követően a Tiszakécske ellen letöltötte eltiltását, így ott lehet a vasárnapi keretben – tudtuk meg csapatunk technikai vezetőjétől, Pikó Attilától. – Szanyi Krisztián még a tavaszi nyitófordulóban, a Kisvárda II ellen sérült meg. A pontos diagnózis szerint bal lábán az oldal-, és a keresztszalag is beszakadt, rá 5-6 hetes kényszerpihenő vár. Muhari Zoltán injekciókúrát kapott a combközelítő sérülésére, már erősít, s remélhetően hamarosan együtt edzhet a többiekkel. A legváratlanabb vasárnapi kieső G. Bíró Gergő volt, akit az egyik edzés végén véletlenül fejbe rúgtak labdával, s agyrázkódást szenvedett. Ma már elkezdheti az edzéseket, s ha minden jól megy, a hét végén ott lehet a keretben. Kurunci Gábor több hetes kihagyás után már bekapcsolódott a közös munkába, s lassan számíthat rá Német Gyula. Egy változás történt a keretben, a fiatal Mága Patrik visszakerült az ifibe, s helyette Benedek Zétény edz a felnőttekkel.
 
Csapatunk legközelebb vasárnap 15 órakor, Balassagyarmaton lép pályára bajnoki mérkőzésen."
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 06. 21. 07:33

Hétfői foci: a hollandok és a belgák is befezezik a csoportkört

Négy meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.
2021. 06. 20. 21:46

Megtalálta új csapatát az MTK exedzője - részletek

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 20. 21:17

Magyar-francia: fesztiválon éltük át az Eb-győzelmet - élménybeszámoló

A futball ismét megmutatta, mekkora ereje van.
2021. 06. 20. 21:00

Eldőlt, hol folytatja Rossi egyik felfedezettje

Többször bekerült már a válogatott keretébe.
2021. 06. 20. 17:59

Budafok: visszatért az U20-as vb Ezüstcipőse

Elmondta a célját is.
2021. 06. 19. 11:36

Nyíregyháza: ereklyéket vittek haza a szurkolók a staionból - videó

Az alpolgármester és a klubigazgató nyilatkozott.
2021. 06. 20. 17:15

Hajdúszoboszló: a Honvédban is megforduló védő érkezett

Legutóbb NB II-es csapatban játszott.
2021. 06. 20. 13:56

Kozármisleny: eldőlt a házi gólkirály sorsa - reakció

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 20. 20:44

Magyarország-Franciaország: rasszista bekiabálások voltak?

Az UEFA vizsgálatot indított.
2021. 06. 20. 20:24

Magyarország-Franciaország: kipattintottunk néhány 10-est – osztályzatok

Mekkora buli lesz Madocsán, atyaég!
2021. 06. 18. 20:24

Egyet igazolt a DVTK és a Győr, kettőt a Szpari, Mervó visszatért

Klubot váltó kapusok, változások Szolnokon, hosszabbítók Dorogon.
2021. 06. 18. 18:28

Pacsi Bálintot fontos posztra nevezték ki

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 19. 10:04

Gólvágóval erősített a Tiszaújváros, három érkező Kazincbarcikán

Igazolt a Vác és a Tatabánya is.
2021. 06. 18. 18:36

Megvan, melyik csapatok maradhatnak bent a 60 csapatos bajnokság miatt

Hivatalos bejelentés.
2021. 06. 20. 19:57

Magyarország-Franciaország: mi volt a félidőben a Puskás Arénában? – élménybeszámoló

A válasz: mi nem?
2021. 06. 20. 19:33

Marco Rossi elárulta, miért nem megy oda a szurkolókhoz

Méghozzá a lefújás után.
2021. 06. 20. 19:08

Fradi: győzelemmel mutatkozott be az új edző

15-szörös bajnokcsapatot múltak felül.
2021. 06. 20. 18:43

A világ végén is buzdították válogatottunkat! KÉPEK, VIDEÓK!

Az ausztrál televízió is beszámolt a melbourne-i magyar szurkolásról
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC94
2BVSC-Zugló78
3Jászberényi FC73
4Füzesgyarmati SK72
5Kisvárda Master Good II.68
6Eger SE66
7BSE64
8Sényő-Carnifex FC57
9DVTK II.54
10Ceglédi VSE50
11Tiszafüredi VSE48
12Termálfürdő Tiszaújváros48
13DVSC II.46
14Tállya KSE43
15Putnok FC42
16SBTC Kft.41
17Gyöngyösi AK39
18FC Hatvan38
19Sajóbábonyi VSE24
20Mezőkövesd Zsóry FC II.20
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE86
2Kecskeméti TE80
3FC Dabas74
4Budapest Honvéd-MFA II.72
5Ferencvárosi TC II.70
6HR-Rent Kozármisleny57
7ESMTK57
8Monor56
9Dabas-Gyón FC55
10Paksi FC II.52
11Újpest FC II.51
12Rákosmente FC48
13Dunaújváros47
14Szekszárdi UFC47
15Vác FC47
16Hódmezővásárhelyi FC46
17Körösladányi MSK40
18Taksony SE32
19Szegedi VSE24
20Majosi SE14
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE88
2Credobus Mosonmagyaróvár74
3VLS Veszprém70
4FC Nagykanizsa66
5Tatabányai SC61
6SC Sopron61
7Lipót Pékség SE60
8Puskás Akadémia FC II.56
9Komárom VSE56
10Érdi VSE54
11Balatonfüredi FC52
12Bicskei TC50
13ZTE FC II.49
14Pápai Perutz FC48
15MOL Fehérvár FC II.47
16Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő44
17BKV Előre44
18THSE-Szabadkikötő37
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak29
20Nagyatádi FC12
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!