nb1.hu

Jászberény: Remili után újabb játékosok sorsa dőlhet el

Próbázókat tesztelnek.

Mint jeleztük, a Jászberény tegnap bejelentette, hogy leigazolta az NB II-ből kiesett III. Kerületi TVE támadóját, Remili Mohamedet, aki a tegnapi, Monor ellen elszenvedett 2-1-es edzőmeccsen már be is mutatkozott régi-új csapatában. A Jászberény nemrég újabb bejelentést tett:
 
"Ahogy az az átigazolási időszakban lenni szokott az amatőr osztályokban, többen is önként jelentkeznek próbajátékra. Miközben az általunk erősítésként kiszemelt játékosokkal – ismerve képességeiket – azonnal tárgyalóasztalhoz ülünk, az ily módon érkezőknek rövid idő alatt az edzéseken, felkészülési meccseken kell bizonyítaniuk.
 
Nem volt ez másként a tegnapi, Monor elleni kilencven perc során sem. Míg Fejes János és Remili Mohamed értelemszerűen már a JFC játékosaként lépett pályára, többen tesztmeccsként foghatták fel a találkozót. A 21 éves Sándor Bence Gyöngyösről, a 19 éves Tolnay Rokkó a Csepeltől, míg a 18 esztendős Mázsás Gábor a Győri ETO utánpótlásából érkezett Jászberénybe. Sorsukról – és a hozzájuk hasonlóan érkező próbázókról – a szombaton kezdődő edzőtábor előtt döntenek klubunk vezetői."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC