nb1.hu

Jászberény: MTK-neveléssel bővülhet a keret

NB II-es tapasztalattal is rendelkezik.

A Jászberény közleménye:
 
"Mint arról már többször írtunk, még egy támadót keres csapatunk. Az elmúlt napokban több játékost is tesztelt szakmai stábunk, s mától ismét érkezik egy próbázó.
 
Az elmúlt meccseken nyújtott teljesítménye alapján ajánlatot tettünk a 24 éves Gémes Lászlónak, ám az elképzeléseink egyelőre meglehetősen távol állnak egymástól – tudtuk meg klubunk elnökétől, dr. Gottdiener Lajostól. – A labda most nála pattog, ha enged az igényeiből tárgyalhatunk, ha nem, más után nézünk. Nem akarunk kicsúszni az időből, éppen ezért mától egy héten keresztül csapatunkkal készül a kilenc éven keresztül az MTK-ban nevelkedő, nem mellesleg megyebeli, karcagi születésű Szerencsi Miklós.
 
A 23 éves támadó már 18 évesen az NB III-ban játszott a kék-fehérek második csapatában, majd a Monor együttesével egy évet eltöltött a másodosztályban is. Huszonöt meccsen szerepelt az NB II-ben és négy gólt szerzett. Tavaly nyáron Dorogra szerződött, és bár 14 találkozón pályára is lépett az ősszel, nem tudott meghatározó szerepet kivívni magának. Egy fiatal esetében pedig mindennél fontosabb, hogy játsszon és ne a padon üljön, ezért ha a szükség úgy hozza, egyet vissza kell lépni a fejlődés érdekében. Szerencsi Miklós a heti edzések mellett szerdán a Gyöngyöshalász, majd szombaton a Honvéd U19 ellen bizonyíthatja tehetségét."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC