Jászberény: hat meghatározó játékos távozásáról számolt be az edző - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Jászberény: hat meghatározó játékos távozásáról számolt be az edző

Bíró Ádám - 2021. January 10. Sunday 14:40
Nem sok érkezőre számít.
Kép forrása: jaszberenyifc.hu
Remekül szerepelt az őszi idényben a Jászberény csapata az NB III Keleti csoportjában. A gárda 21 mérkőzés alatt 51 pontot szerzett, ezzel a második helyen áll a táblázaton. A tavaszi folytatás során jóval nehezebb dolga lesz az együttesnek, hiszen hat meghatározó játékos is távozott.
 
"Sajnos a vírushelyzet miatt a város nem tud a klub mögé állni, tehát nem szakmai okokból, hanem az anyagiak miatt távoznak hatan. Nem tudtunk megegyezni Albert Ádámmal, Fekete Márkkal, Fekete Olivérrel, Gergely Péterrel, Hodgyai Lászlóval és Torkos Attilával. Maradt viszont tíz igen komoly rutinnal rendelkező játékosunk, akikre tudunk építeni. Mellettük van több fiatal, és az a célunk, hogy őket beépítsük a csapatba. Egy, maximum két játékos érkezhet, de erről még nem tudok többet mondani" - nyilatkozta Német Gyula a szoljon.hu weboldalnak.
 
A Jászberény az első bajnokiját a Kisvárda II ellen vívja február végén. 
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!