nb1.hu

Ismét hengerelt a Kazincbarcika – reakció

Nem volt teljes mértékben elégedett a vezetőedző.

A KAZINCBARCIKA BESZÁMOLÓJA:
 
Utolsó hazai mérkőzésünkre került ma sor az NB3 Keleti csoportjának tizennyolcadik fordulójában. A Kolorcity Kazincbarcika SC 15:00-tól a Füzesgyarmati SK együttesét fogadta a Kolorcity Arénában és a cél egyértelműen az volt, hogy győzelemmel búcsúzzunk hazai közönségünktől az idei évben. A tabella élén álló csapatunk annak ellenére sem számíthatott könnyű mérkőzésre, hogy e heti ellenfelünk a bajnokság tizennegyedik helyén állt a mérkőzést megelőzően. A Füzesgyarmat inkább védekezésre rendezkedett be a mai napon, azonban támadásokat is intéztek Megyeri kapuja felé, melyet védőink és halóőrünk is rendre blokkolni tudtak. A Kazincbarcika támadásait is hosszú ideig hatástalanítottak a gyarmatiak, legfőképp Ferenczi kapus tört borsot a barcikai játékosok orra alá, aki több próbálkozást is védeni tudott, tartott ez egészen a huszonnyolcadik percig, amikor is Laczkó kapott labdát a jobb szélen és lőtte azt hibátlanul kapuba, mellyel megszerezte a Kazincbarcika vezetőtalálatát. Az első félidő hátralévő részében, illetve a második játékrészben is szép számmal adódott lehetőségünk vezetésünk növelésére, erre viszont a mérkőzés utolsó percéig várni kellett. Miután egy kipattanó labdára érkező Laczkó Milán szabálytalanul állítottak meg a játékvezető gondolkodás nélkül a tizenegyes pontra mutatott, valamint a már korábban egy sárga lapot begyűjtő és a szituációt követően is reklamáló Olteant is kiállította. A megítélt büntetőt Süttő magabiztosan értékesítette, ezzel beállítva a 2:0-ás végeredményt. A Kazincbarcika tehát győzelemmel zárta idei utolsó hazai mérkőzését és továbbra is hat ponttal vezeti a bajnoki tabellát.
 
Az újabb győzelmet követően Varga Attila értékelt:
 
"Nagyon nehéz dolgunk volt az ellenfél defenzív játéka rányomta a bélyegét a mérkőzés színvonalára! Elismerésem a csapat szellemiségéért, de az igazság az, hogy túl sok lehetőséget pazaroltunk el. Az akciókat be kell fejezni egy ilyen mélyen védekező csapat ellen, mert egyébként kontrák lehetőségét ajándékozzuk a másik csapatnak! Többet kellett volna egy az egyezni és a 16-oson belül jobb döntéseket kell hozni! Nagyon nehéz volt, de a mostani helyzetünkben az eredmény a legfontosabb!"
 
NB3 Keleti csoport 18. forduló
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – FÜZESGYARMATI SK 2-0
Gólszerzők: Laczkó Milán 28′, Süttő Attila (b.) 88′
 
A Kazincbarcika sorozatban a negyedik meccsét nyerte meg, jelenleg 6 ponttal vezeti a Keleti csoportot a második BKV Előre előtt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC