Íme, a 6. forduló programja - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Íme, a 6. forduló programja

Simon Zoltán - 2016. September 09. Friday 12:02
Magyarország – A Fradi-ultrák vezetői fontos dolgokra hívták fel a figyelmet.

Érdekes mérkőzéseket rendeznek a hatodik fordulóban, de a körítés miatt a PMFC – FTC II kiemelkedik a sorból. A találkozón ugyanis ott lesz a vénaszkenner ellen tüntető, így az élvonalbeli mérkőzésekre nem járó Fradi- ábor. Hivatalosan 1000-1100 jegyet kapnak, de biztosak lehetünk benne, valahogy megoldják majd, hogy a hazai drukkerek között is helyet foglaljanak.

 

Az ultrák vezetői nyomatékosan kijelentették, a mérkőzésen tilos bármiféle rendbontás, és ebbe a hazai drukkerek egrecíroztatása is beletartozik. Felhívják a figyelmet arra is, ne üljenek fel semmiféle provokációnak sem, végig csak a szurkolással foglalkozzanak.

 

Program

Keleti csoport

2016. 09. 10. 16:30    Tállya – BKV Előre

2016. 09. 10. 16:30    Nyírbátor – Rákosmente SK

2016. 09. 10. 16:30    Hatvan - Kazincbarcika

2016. 09. 10. 18:00    REAC – Monor

2016. 09. 11. 16:30    Putnok – DVTK II

2016. 09. 11. 16:30    ESMTK - Jászberény

2016. 09. 11. 16:30    DVSC II - Tiszaújváros

2016. 09. 11. 16:30    Hajdúböszörmény – Újpest II

2016. 09. 11. 16:30    MTK II - Salgótarján

 

Táblázat a linkre kattintva tekinthető meg

 

Közép csoport

2016. 09. 10. 16:30    Pénzügyőr SE - Szigetszentmiklós

2016. 09. 10. 16:30    Budafoki MTE - Szekszárdi UFC

2016. 09. 10. 16:30    Mórahalom VSE - Várfürdő-Gyulai Termál FC

2016. 09. 11. 11:00    Békéscsaba 1912 Előre II - Sport 36 Komlói Bányász

2016. 09. 11. 16:30    Hódmezővásárhelyi FC - Dabas-Gyón FC

2016. 09. 11. 16:30    Dunaharaszti MTK - Méhkeréki SE

2016. 09. 11. 16:30    FC Dabas - Dunaújváros

2016. 09. 11. 16:30    Paksi FC II. - Szentlőrinc SE

2016. 09. 11. 17:30    PMFC - Ferencvárosi TC II

 

Táblázat a linkre kattintva tekinthető meg

 

Nyugati csoport

2016. 09. 10. 16:30    Tarr Andráshida SC - Csornai SE

2016. 09. 10. 16:30    Csepel FC - Érdi VSE

2016. 09. 10. 16:30    Sárvár FC - VLS Veszprém

2016. 09. 10. 16:30    Kaposvári Rákóczi FC - Tatabánya FC

2016. 09. 10. 19:00    FC Ajka - III. Ker. TVE

2016. 09. 10. 20:00    ETO FC Győr  - Hévíz SK

2016. 09. 11. 11:00    Gyirmót FC Győr II - Budapest Honvéd MFA-II

2016. 09. 11. 11:00    Puskás Akadémia FC II - Komárom VSE

2016. 09. 11. 16:30    Diósd - Videoton FC II

 

Táblázat a linkre kattintva tekinthető meg

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 11. 30. 20:19

Kubatov: Van esélyünk kiütni a Juventust vagy a Barcelonát is

Bevált trükkökkel győzik meg a kiszemelt labdarúgókat.
2022. 11. 30. 19:24

Vb: bravúrgyőzelem után emelt fővel búcsúztak Laidouniék

Véget értek a küzdelmek a D-csoportban.
2022. 11. 30. 17:19

U18-as válogatott: győzelemmel zárult az év - reakció

Méghozzá igen nehéz körülmények között.
2022. 11. 30. 16:26

DAC-Slovan: hat gól a barátságos évzárón – reakció

Lipcseiék ellen lesz majd jövőre az első felmérő.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 28. 20:21

Győr-DVTK: kiakadt a játékosaira a hazaiak edzője - reakciók

Fegyelmezett játékkal győzött a Diósgyőr.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 30. 15:49

Vb: Csercseszov a hazájában vállalt munkát

Töretlen a népszerűsége.
2022. 11. 30. 12:57

A vb dél-koreai felfedezettjével egyeztet az FTC

Franck Boli ügyében is történtek fejlemények.
2022. 11. 28. 10:16

Nézőszámok: a Pécs győzelmét látták a legtöbben

A győriek rangadója is sok nézőt vonzott.
2022. 11. 27. 17:08

Gólzápor Szombathelyen, Győrben sem lassított a DVTK - eredmények, tabella

Nagy izgalmak voltak a Pécs meccsén.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 11. 27. 16:25

Kikapott az Újpest, a Fradi és a Vidi is - eredmények, tabella

Hengerelt Urbán Flórián csapata, nagy pofont kapott a ZTE.
2022. 11. 30. 12:09

Máig bánt, hogy a Honvéddal nem ejtettük ki a Manchester Unitedet

Az 1993-as magyar bajnokcsapat finn edzője elmondta, Illés Béla mire lett volna képes légiósként.
2022. 11. 30. 11:09

Kecskemét: hosszabbított az alapember - reakció

Hivatalos bejelentés.
2022. 11. 30. 10:23

Puskás Akadémia: visszatért a súlyos térdsérülést szenvedő középpályás

Február óta készült rá.
2022. 11. 30. 09:29

Csíkszereda: László Csaba veszi át a csapat irányítását

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!