nb1.hu

III. ker. TVE: Döcögött az elején új felállás, de sikert hozott

Budapest – Tóth András: Külön öröm számomra, hogy ismét nem kaptunk gólt.

Mint arról beszámoltunk, a III. ker. TVE 2-0-s sikert aratott a Csepel otthonában az NB III 10. fordulójában a Nyugati-csoportban. 

 

Csepelen hamar sikerült megszereznie a vezetést a vendég csapatnak, amikor Szűcs bepofozott a hálóba egy kapu elé visszatett labdát.A mérkőzés nagy részében jobban futballozott a III. ker. TVE az ellenfelénél. A második félidőben Kis Balázs használt ki egy kapu előtti kavarodást, így megduplázták az előnyüket. A csepeliek a mérkőzés vége felé már pontatlanabbul, idegesebben játszottak, ami Horváth Ádám kiállításában csúcsosodott ki, mert belecsúszott a labdát birtokló Czirjékbe. Nem volt könnyű feladat tehát Csepelről pontot szerezni, de összességében megérdemelten gyűjtötte be a három pontot a III. kerület.

 

A vendég csapat edzője, Tóth András érthető módon boldogan nyilatkozott a találkozóról a klub honlapjának.

 

"Kicsit más felállási formában játszottunk mint eddig, ezért a mérkőzés elején kicsit döcögött a játékunk. Szerencsére gyorsan alkalmazkodtunk, ezért szépen lassan átvettük az irányítást és gyorsan gólt szereztünk. Nagyon örülök, hogy sikerült kézben tartani a mérkőzést, így a győzelmünk teljesen megérdemelt. Külön öröm számomra, hogy ismét nem kaptunk gólt. Gratulálok a fiúknak a nagyszerű győzelemhez! És mielőtt elfelejteném: Gratulálunk Domának!!!!!!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC