nb1.hu

Így zárta az évet a Videoton második csapata

Székesfehérvár – Az NB III-as csapat játékosai komoly szerepet kaphatnak.

 

Péntek kora délután a székesfehérvári bEAT étteremben tartotta évzáró ünnepi ebédjét a Videoton NB III-as csapata, melyen többek közt részt vett Henning Berg, az első csapat vezetőedzője és Kovács Zoltán sportigazgató is – írja a klub honlapja.

 

Disztl László, a Vidi II vezetőedzője köszönetet mondott a klubvezetésnek, hiszen ezúttal is minden segítséget megkapott a csapat. Kiemelte, hogy az elmúlt fél év legnagyobb kihívását az jelentette, hogy egy teljesen új csapatot kellett kialakítani, nagyrészt ifjúsági korú játékosokból. Időbe telt, míg ezek a fiatal labdarúgók alkalmazkodni tudtak a felnőtt futballhoz, de köszönhetően annak, hogy több alkalommal is az NB I-es csapatból visszajátszó rutinos játékosok segítették a csapatot, sikerrel vette a Vidi II az akadályok zömét. Ugyan a 13. helyen tölti a téli szünetet NB III-as együttes, de mivel elég szoros a mezőny, így csupán néhány pontra található a középmezőny.

 

Disztl László után Kovács Zoltán vette át a szót, aki kihangsúlyozta, hogy nyáron azok a játékosok maradtak, illetve kerültek fel az NB III-as keretbe, akikben a szakmai vezetés lát arra lehetőséget, hogy idővel akár az NB I-ben is futballozzanak. Addig persze hosszú és kemény út vár a fiatalokra.

 

Végezetül, a csapat nevében Baksa Dénes csapatkapitány mondott köszönetet a klubvezetés, illetve a szakmai stáb részére az egész éves munkáért.

 

A Vidi II január 9-én kezdi el a felkészülést, és a tervek szerint több nemzetközi edzőmeccs is vár a csapatra februárban a bajnoki rajt előtt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC