nb1.hu

Igazolt a HFC és a Jászberény, kegyetlenül beverte a Tatabánya játékosa

Kikapott a Tiszafüred, megvan a Budaörs ellenfele.

 

A JÁSZBERÉNY JELENTÉSEI:

 

"Amint arról tegnap hírt adtunk, két fiatal próbajátékossal is előrehaladott tárgyalást folytattunk a közös munka reményében. Ma sikerült is megállapodnunk a 23 éves középpályással, Kis Gergővel, aki a legutóbbi idényt az NB III Közép csoportjában második helyen végzett Balassagyarmat gárdájánál töltötte. 

 

Kis Gergő jászberényi szerepléséhez sok sikert kívánunk!"

 

"Az előzetesen kialakított nyári felkészülési menetrend szerint július 20-án, szerdán az NB III-as Vác vendégeként lépett volna pályára csapatunk. Júniusban azonban beütött a krach a Duna-parti gárdánál, anyagi okok miatt kénytelen volt visszalépni a harmadosztálytól – a Komárom lett a szerencsés bent maradó – és még az együttes léte is kérdésessé vált.

 

Ezek ismeretében kénytelenek voltunk új ellenfél után nézni. Szerencsére gyorsan sikerült megegyeznünk a szomszédos Jászfényszaruval, mely az ötödik helyen zárta a 2021-22-es megyei I. osztályú bajnokságot.

 

A héten még egy előkészületi mérkőzés vár játékosainkra, szombaton az NB I-be nyáron feljutott Kecskemét második csapatát fogadjuk Jászberényben.

 

A szerdai, jászfényszarui találkozó a várható hőség miatt 18.30-kor kezdődik."

 


A HÓDMEZŐVÁSÁRHELY JELENTÉSE:

 

"Az előző évi Keleti bajnoktól is igazoltunk

 

Schildkraut Krisztián az előző szezonban a Kazincbarcikával megnyerte az NB III-as labdarúgó-bajnokság Keleti csoportját. A játékos az új szezonban azonban már HFC-s mezben léphet pályára.

 

Krisztián korábban a DVTK II-es számú csapatában is gyűjtött tapasztalatot a harmadosztályban, előtte pedig több jó nevű akadémián nevelkedett. Az UTE, a Kecskemét, az MTK és a Puskás Akadémia berkeiben is megfordult, pályafutását Szegeden a Tisza Volánnál kezdte, majd a SZEOL-nál is pallérozódott.

 

"Bajnokcsapattól igazoltuk Krisztiánt, aki szintén fontos erősítést jelenthet számunkra. A pálya mindkét szélén bevethető támadó felfogású játékosról van szó, aki remekül lő és cselezőképessége is kimagasló. Krisztián az edzőmeccseken is jól játszott, remek benyomást tett ránk, várakozásaink szerint még élénkebbé teheti a HFC támadójátékát." – mondta Szűcs Róbert sportigazgató.

 

Krisztián, üdvözlünk Hódmezővásárhelyen!"

 

A TISZAFÜRED JELENTÉSE:

 

"Ma kora este a román másodosztályba idén nyáron feljutott Nagybánya együttesét fogadta csapatunk felkészülési mérkőzésen.

 

Tiszafüredi VSE-Nagybánya 1-4 (0-0)
Lipcsey Elemér Sporttelep, 200 néző


51. perc: Mácsai szögletét követően Kertész Tamás a hosszú sarokba csúsztatta a labdát, 1-0.
62. perc: Eladtuk hátul a labdát, a vendégek pedig könyörtelenül kihasználták a lehetőséget, 1-1.
64. perc: Súlyos egyéni hiba után fordított a vendégcsapat, 1-2.
76. perc: Balról belőtt labdára jól érkezett középen a vendégek támadója és közelről a hálóba lőtt, 1-3.
89. perc: Védelmünk nem állt a helyzet magaslatán, labdát veszítettünk a saját tizenhatosunknál és a nagybányaiak nem hibázták el a ziccert, 1-4.

 

Négy próbajátékos is lehetőséget kapott ma a bizonyításra. A megszokottól eltérő hadrendben lépett pályára csapatunk és bár a vezetést mi szereztük meg, az elképzelés nem jött be. A vendégek maximálisan kihasználva hibáinkat megérdemelten nyertek."

 

A BUDAÖRS JELENTÉSE:

 

"Az ötödik edzőmérkőzés következik.

 

Újabb edzőmérkőzés vár csapatunkra a felkészülés során. Bekő Balázs együttese a Biatorbággyal találkozik szerdán 18.30-tól Tárnokon. A mérkőzésről beszámolunk honlapunkon!

 

A BSC mérlege az eddig négy edzőmeccsen 1 döntetlent és 3 vereség.

 

Hajrá Budaörs!"

 

A TATABÁNYA JELENTÉSE ÉS VIDEÓJA:

 

"EZ BEMENT!

 

A kapuralövéseket és a védekezést is gyakorolták Futballistáink a ma délutáni edzésen, ahol elcsíptük, ahogy Szega kegyetlenül beveri a bal felsőbe.

 

Remélhetőleg ugyanilyen (vagy még ennél is jobb!) forma lesz a szerda délutáni felkészülési mérkőzésen: szerdán 17 órától a Móri SE együttesét fogadjuk a Grosics Gyula stadionban.

 

Gyertek szurkolni! Hajrá, Bányász!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC