nb1.hu

Honvéd: 8 veretlen meccs után

Büszkék lehetnek.

Nyolc veretlen meccs után elszenvedte az első vereségét a Honvéd második számú csapata, az Iváncsa vendégeként kapott ki 3-0-ra.
 
Az első félidő 1-0-ás hazai előnnyel ért véget, majd a második játékrészben további két alkalommal került a kiespesti kapuba a labda. Ennek ellenére boldog a Honvéd vezetőedzője, így nyilatkozott Simon Miklós:
 
,,Soha nem voltak még ilyen jó érzéseim egy 3-0-s vereség után. Az első gólig úgy éreztem, hogy a srácok nagyon jól álltak a meccshez, mindent megtettek azért, hogy jó teljesítményt nyújtsanak, kifejezetten jól fociztak, helyzeteket alakítottak ki. Amilyen a sors és a felnőtt foci, sajnos első lehetőségéből az ellenfél gólt rúgott. Ezután a meccs képe is megváltozott egy kicsit, de nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert a mérkőzés végéig küzdöttek, a második és a harmadik bekapott találat sem tántorította el őket, hogy próbáljanak gólt vagy gólokat szerezni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, ha az első csapattal egy napon játszunk, nem az eredményesség, hanem a sérülésveszély miatt. Hetek óta sok játékost veszítünk, nemcsak a koronavírus, hanem a folyamatos többfrontos terhelés okán is, ezért borzasztóan szomorú vagyok, de a srácok által okozott pozitív érzéseket ez szerencsére nem tudja elnyomni."
 
Mint ismert, az első számú kispesti csapatnak nagyon nem megy az NB I-ben. 11 lejátszott meccs után az első osztály utolsó helyét birtokolja a csapat, kilenc ponttal. A kispesti fanatikusok már a vezetőedző és a sportigazgató távozását követelik:
 

Kőkemény üzenetet kapott az utolsó Honvéd vezetőedzője és sportigazgatója – NB1.hu

 

 
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 20. FORDULÓ
Iváncsa KSE−Budapest Honvéd FC II 3−0 (1−0)
Iváncsa Sportpálya
 
V.: Horváth P. (Gyürüsi P., Keszthelyi T.)
 
Gólszerző: Csaba D. (23.), Cseszneki (59.), Aradi (85.)
 
Iváncsa: Ordasi – Tóth Z. (Suszter, 88.), Varga B., Fekecs (Hujber, 88.), Aradi, Cseszneki (Szellák, 72.), Vallejos (Gera D., 85.), Csaba D., Pribék (Villám, 72.), Madarász, Domokos
Vezetőedző: Domján Attila
Honvéd: Dúzs – Török, Kálnoki-Kis, Eördögh, Gale (Németh B., 56.), Lukács D. (Nyitrai, 67.), Tóth-Gábor, Keresztes (Szabó B., 78.), Pekár (Győri, 78.), Buna (Polyák, 78.), Kovács D.
Vezetőedző: Simon Miklós

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC