Hódmezővásárhely: tizenkét távozó - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Hódmezővásárhely: tizenkét távozó

Nagy Benjámin - 2022. July 13. Wednesday 20:03
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: Facebook/Hódmezővásárhelyi FC

 

A HÓDMEZŐVÁSÁRHELY JELENTÉSE:

 

"Formálódik a következő szezonra a Hódmezővásárhelyi FC kerete. Ami a távozókat illeti tizenkét játékosunk biztosan máshol folytatja a pályafutását. Szűcs Róbert sportigazgatónkat kérdeztük a változásokról:

 

"Mezei Olivér és Huszár Gergő is 2016-ban érkezett a HFC-hez, mindketten sokat tettek a vásárhelyi labdarúgásért, fontos tagjai voltak csapatunknak, most a távozás mellett döntöttek. Weszelovszky Gábor is máshol folytatja a labdarúgást. Wesze az elmúlt és az azt megelőző szezonban is fontos tagja volt az együttesnek a kapuban. Távozik továbbá Bartyik Roland, aki szintén hosszú ideje volt velünk, az NB III-ban és a megyei élvonalban is számíthattunk rá. Gyüre Levente saját nevelésünk, aki 2018-ban az NB III-ban is bemutatkozhatott, az elmúlt szezonban nem csak a füves pályán, hanem a futsal-bajnokságban is bizonyított, a fővárosban folytatja tanulmányai, így távozik. Különösen fájó, mégis büszkeséggel tölt el minket, hogy Molnár Ádin is távozik, az MTK igazolta le őt. Ádin 16 évesen még nálam mutatkozhatott be az NB III-ban, tavaly áprilisban pedig az első gólját is megszerezte, az elmúlt szezonban is 9 gólig jutott, az U18-as válogatottba is behívták. Őszintén reméljük, hogy a fejlődése továbbra is töretlen lesz" - fogalmazott Szűcs Róbert.

 

A felsorolt játékosok mellett Kiss Krisztián, Németh Kristóf, Pilán Márkó, Bencze Norbert, Papp Ernő és Pálhegyi Andor is a távozás mellett döntött. Futballklubunk nekik is sok sikert kíván a jövőben."

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 11. 28. 22:07

Futsal NB I: idegenben nyert a címvédő, megizzadt az Aramis

Hatgólos meccset játszott az Újpest.
2022. 11. 28. 21:24

U17-es válogatott: topcsapat ellen zárják az évet - reakció

Erőfelmérő a javából.
2022. 11. 28. 18:20

FTC: Dubajban eresztik ki a gőzt a labdarúgók

Megérdemelt pihenés az őszi idény után.
2022. 11. 28. 17:22

Böde góllal tért vissza, de most az edzőjét állították ki

Az FTC második sora 3-0-nál sem adta fel a küzdelmet.
2022. 11. 28. 20:21

Győr-DVTK: kiakadt a játékosaira a hazaiak edzője - reakciók

Fegyelmezett játékkal győzött a Diósgyőr.
2022. 11. 28. 10:16

Nézőszámok: a Pécs győzelmét látták a legtöbben

A győriek rangadója is sok nézőt vonzott.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 11. 27. 16:25

Kikapott az Újpest, a Fradi és a Vidi is - eredmények, tabella

Hengerelt Urbán Flórián csapata, nagy pofont kapott a ZTE.
2022. 11. 28. 16:21

Kisvárda: újra edzésbe álltak a játékosok

Tavasszal is folytatnák a jó szereplést.
2022. 11. 28. 15:37

BVSC: Urbán Flórián eddig tökéletes választás 

Még egyszer sem kaptak ki.
2022. 11. 27. 17:08

Gólzápor Szombathelyen, Győrben sem lassított a DVTK - eredmények, tabella

Nagy izgalmak voltak a Pécs meccsén.
2022. 11. 27. 15:03

Gólgazdag meccset játszott az MTK, hamar eldőlt a Szpari sorsa - eredmények, tabella

Stieber Zoltán és Németh Krisztián is gólt szerzett.
2022. 11. 26. 15:21

Gólcsend a csúcsrangadón - eredmény, tabella

Nem bírt egymással a Tatabánya és a Veszprém.
2022. 11. 25. 21:17

Csúcsrangadó Tatabányán, otthon Urbánék, idegenben Horváthék - program

Hazai pályán javíthat a Kerület.
2022. 11. 28. 14:59

Egy nappal korábban lesz Mészöly Kálmán temetése

Egy hete hunyt el a legenda.
2022. 11. 28. 14:46

DVSC: jól halad a sérültek felépülése

Kiderült, mikor kezdhetik el a munkát.
2022. 11. 28. 13:50

MTK: vetélkedő indul a klublegenda tiszteletére

Több ezer résztvevőt várnak.
2022. 11. 28. 12:33

Már télen klubot válthat a Fehérvárral bajnoki címet ünneplő támadó

Paprikás hangulat uralkodik csapatánál.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6Érdi VSE32
7ETO Akadémia32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!