Távozott a Pécs trénere, megvannak az ideiglenes edzők - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Távozott a Pécs trénere, megvannak az ideiglenes edzők

Nagy Benjámin - 2018. október 12. péntek 13:03
A jövő héten jelentik be az új szakembert!

 

"Közös megegyezéssel távozik posztjáról Sárai György, a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának vezetőedzője" - írja a pmfc.hu. "Sárai György két éve érkezett a PMFC-hez, akkortól szakmai igazgatóként segítette a klubot. Feladatköre idén júliusban átalakult, ugyanis átvette a nehéz helyzetben lévő NB III-as labdarúgócsapat vezetőedzői posztját.

Nyáron szakmai stábjával közösen egy új játékoskeret kialakítása volt az elsődleges cél. Az így újjáalakuló pécsi gárda a bajnokság első négy fordulójában várakozáson felül teljesített, még ha ez olykor nem is párosult eredményességgel. Az azóta eltelt időszakban azonban a mecsekaljai együttes egyre rosszabb szériába került, az NB III Közép-csoportjának 9. fordulóját követően a piros-feketék a tabella 14. helyén állnak. Sárai György irányítása alatt a csapat mérlege mindösszesen 1 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség. A szakember a Rákosmente elleni hétvégi, hazai vereséget követően felajánlotta lemondását a felnőttcsapat vezetőedzői posztjáról, amit a PMFC-t működtető PSN Zrt. vezetői a trénerrel történt személyes egyeztetés után elfogadtak. Arról, hogy Sárai György más pozícióban marad-e a PMFC-nél, még folyik az egyeztetés, de a menedzsment mindezzel együtt is köszöni a PMFC-ért a nehéz időszakban végzett eddigi munkáját.

 

Az új tréner személyét legkésőbb jövő héten szeretné bejelenteni a PMFC, addig is a soron következő bajnokin Kulcsár Árpád akadémiaigazgató és Szabados József, korábbi pályaedző ülhet le a mecsekaljai együttes kispadjára. A PSN Zrt. és a PMFC a szurkolóknak ezúton szeretné megköszönni az idényben eddig tanúsított támogatásukat és a türelmüket a klub játékosai, illetve szakmai vezetői iránt. Kiemelten fontos a türelmük és lelátói segítségük az elkövetkező Munkás-időszakban is."

Mint korábban jeleztük, vannak jelöltek, akik követhetik Sárait a kispadon. 

LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 25. 20:17

Kövesd: maradhat az Újpest kiszemeltje, kellene a felcsúti

Rengeteg változás történik a játékoskeretben.
2019. 06. 25. 20:12

DVTK: lépések a Vidi és a Puskás Akadémia játékosaiért

Napokon belül eldőlhet a sorsuk.
2019. 06. 25. 19:53

2 igazolást jelentett be a Puskás Akadémia

A Viditől és egy NB II-es csapattól érkeznek.
2019. 06. 25. 19:42

Puskás Akadémia játékosát igazolta le a Vidi

Román bajnokságban bizonyított legutóbb.
2019. 06. 25. 14:08

Bedőlhet az egyszeres magyar bajnok?

Lehet, hogy nem 20 csapatos lesz a bajnokság.
2019. 06. 25. 14:03

Nem csak vasárnap lesznek bajnokik

Íme, a menetrend főbb tudnivalói.
2019. 06. 25. 12:28

Pisont Paksról kapott edzőt

Hamarosan újabb szakember csatlakozik a stábhoz.
2019. 06. 25. 10:51

Elfogadott nevezések

Egyáltalán nem teljes a létszám.
2019. 06. 25. 18:48

Újabb csatárt igazolt a DVSC

Ma már a másodikat.
2019. 06. 25. 18:28

Hívta a DAC, döntött a Benfica a magyar tehetségről

Elmondta a véleményét az esetleges NB I-be igazolásról.
2019. 06. 25. 12:10

Új edző csatlakozott az újonchoz

Bejelentés a legutóbb igazoltakról.
2019. 06. 25. 10:40

A Sampdoria játékosát is teszteli az új vezetőedző

Szivics teszteli az egyik siófokit.
2019. 06. 24. 20:44

Visszalép a bronzérmes

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 18:13

Kecskemét: marad a házi gólkirály

Másik játékossal is megegyeztek.
2019. 06. 25. 17:16

Csatárt igazolt a Loki

Hivatalos bejelentést tettek a klubvezetők.
2019. 06. 25. 17:08

Szoboszlai: Barcelona?

A katalán lap videóban is bemutatja.
2019. 06. 25. 14:14

Kisvárda: előtérben a magyar

Miriuta László fontos változtatása.
2019. 06. 25. 13:43

Szoboszlai menedzsere igazat adott Marco Rossinak

Most már német sztárcsapat is vinné tehetségünket.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC65
2Jászberényi FC64
3ESMTK60
4Füzesgyarmati SK55
5Putnok FC49
6Sényő-Carnifex FC49
7Termálfürdő Tiszaújváros48
8Nyírbátori FC46
9Debreceni EAC44
10Eger SE36
11DVTK II30
12Gyöngyösi AK30
13Tállya KSE29
14SBTC29
15Sajóbábony VSE25
16Cigánd SE22
TABELLA - KÖZÉP
1Szeged-Grosics Akadémia68
2Szentlőrinc SE63
3SZEOL SC55
4Dunaújváros49
5Budapest Honvéd-MFA II43
6Rákosmente KSK41
7Iváncsa KSE39
8FC Dabas39
9Kecskeméti TE39
10Kozármisleny FC38
11PMFC38
12Taksony SE36
13Szekszárdi UFC34
14Hódmezővásárhelyi FC26
15Paksi FC II26
16Makó FC20
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka71
2Érdi VSE59
3Puskás Akadémia FC II50
4Komárom VSE49
5III. Ker. TVE49
6FC Nagykanizsa43
7Pápai Perutz FC40
8Ménfőcsanak ESK38
9BKV Előre38
10THSE-Szabadkikötő36
11Dunaharaszti MTK32
12Sárvár FC32
13MOL Vidi FC II31
14Pénzügyőr SE31
15Csepel FC30
16Tarr Andráshida SC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!