nb1.hu

Hiába látták az Újpest legyőzői, hogy benn volt a labda

Budapest – Befolyásolta-e a találkozó végeredményét az eset?

Az ESMTK az Újpest második csapatát győzte le 2-0-ra a hétvégi fordulóban. A találkozó után a gárda vezetőedzője, Turi Zoltán értékelt.

 

– Szia Zoli! Gratulálunk a győzelemhez, volt itt minden, meg nem adott találat, rengeteg kapufa, hogy láttad a mérkőzést a pálya széléről?

– Valóban egy érdekes mérkőzés volt ebből a szempontból. Azt hiszem, ami számunkra a legfontosabb, a három pontot begyűjtöttük hazai pályán az Újpest ellen, és egy győzelemmel örvendeztethettük meg a lelkes hazai szurkolókat. Talán nem ezen a mérkőzésen játszottunk a legolajozottabban, de így is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, pici hiányérzetet ad, hogy csak kétszer sikerült a kapuba találnunk. A kezdéstől mi irányítottuk a mérkőzést, kezdeményezőbbek és kapura is veszélyesek voltunk. Negyedóra után Boda Józsi biztos lábbal értékesítette az egyébként jogosan megítélt tizenegyest, így elég hamar meg volt a vezetés is. A második gólra a második félidő elejéig kellett várni, Lázár Beni vágott a kapuba egy lecsorgót Bukovec sarkazása után. Nem szeretek a szerencsével foglalkozni, mert a foci nem szerencse kérdése, de néha azért az sem árt, ami viszont biztos, hogy ennyi kapufát talán egész szezonban sem lőttünk. Ha ebből csak pár befelé pattan, vagy pontosabbak vagyunk a kapu előtt, nagyobb arányban is győzhettünk volna. A kapunk lényegében egész mérkőzés alatt nem forgott veszélyben, így megérdemelt győzelmet arattunk, amihez gratulálok a fiúknak!

– Ha már Fortuna, az ominózus Bukovec lövés? Bent volt, nem volt bent?

– Nehéz kérdés. Úgy éreztük a hálótartó vasról jött vissza, de persze mi sem voltunk megfelelő helyen ahhoz, hogy pontosan tudjuk megítélni (mint ahogy a sporttársnő és a partjelző sem). Nem szeretnék vele foglalkozni, szerencsére nem ezen múlott a mérkőzés végeredménye, s ezen a véleményesen kívül egy rossz szavunk sem lehet a játékvezetésre.

 

– Ahogy Dr. Bubó klasszikusa hangzik: kérjük a következőt?

– Megyünk tovább, a hétvégén a Salgótarján következik. Több első osztályt megjárt játékos is található a keretükben, igyekszünk a héten a lehető legjobban felkészülni belőlük. Nehéz mérkőzés lesz, megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC