Hazatérhet az utolsó, bőven igazolnának is - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Hazatérhet az utolsó, bőven igazolnának is

Simon Zoltán - 2019. December 16. Monday 17:54
Csapategység és remek szurkolótábor jellemzi a fővárosiakat.
Kép forrása: Kelen SC
Utolsó helyen zárt a Közép-csoportban a Kelen SC 10 szerzett ponttal, a már bentmaradó helyen tanyázó THSE-Szabadkikötő 5 pontos előnyben van. Az újonc döntetlennel kezdett Dabason, majd ötször zakózott, amikor jött az első győzelem, méghozzá hazai pályán a Taksony ellen.
 
Utána megint 3 zakó, majd jött az újabb pontszerzés, méghozzá a Kecskemét ellen „otthon”, amit a Honvéd elleni újabb iksz, majd a THSE lemészárlása követett, 7-0 lett a végeredmény. Utána ismét két iksz, majd egy Dabas elleni döntetlen, végül egy dunaújvárosi vereség zárta az újonc őszi szereplését.
 
A gárdánál azonban nincsenek elkeseredve, hiszen a remek az öltözőben a csapategység, a motivációval sincsen gond, arról nem beszélve, hogy remek szurkolótábora is van, melynek tagjai a Csepelen rendezendő hazai és az idegenbeli mérkőzésekre is elkísérik a kedvenceiket. Képzeljük el, mi lesz, ha tavasszal újra hazai pályán játszhatnak...
 
 
Harmati Tamás vezetőedzővel a klub honlapja készített remek, mélyreható, minden részletre kiterjedő interjút az őszi szezon végén. A mester természetesen az erősítési tervekről is nyilatkozott:
 
„Hogyan tervezed ezt – számíthatunk új igazolásokra?
Ha reálisan nézem a csapat erejét a bajnokságbeli versenytársakhoz képest, akkor igazából nincs olyan poszt, ahova ne tudnék igazolni, de persze erre nem lesz lehetőségünk. Alapvetően 3-5 olyan játékos ékezését várom, akik rögtön meghatározóak tudnak lenni tavasszal.
 
 
Ez azért nagy szám, beépíteni is nagy munka lesz…
Igen, de ezúttal egy hosszabb felkészülési időszak vár ránk, amely során lesz lehetőségünk több edzőmeccset is játszani NB II-es ellenfelekkel szemben is, mint például a Budaörs, vagy a Tiszakécske, amik igazán jó erőfelmérők lesznek a csapat számára. Ezen kívül csapatépítéssel és több olyan programmal készülünk, amik elősegítik a srácok összekovácsolódását, illetve a már kialakult egység megtartását.
 
Milyen játékosokra van szüksége a csapatnak?
Ami biztos, hogy egy dolog nem változhat, mégpedig az öltöző egysége. Nálunk a kiválasztásnál mindig is fontos szerepet játszott, hogy az adott játékos milyen személyiség, ez most is kiemelt szempont lesz. Emellett győztes karaktereket keresünk, olyanokat, akik nem csak a játékukkal, de a jelenlétükkel is győzelembe hajtják a többieket."
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 10. 06. 23:23

Crvena zvezda-FTC: Csercseszov a szurkolóknak üzent - reakciók

A földön kell maradniuk a szerbeknek.
2022. 10. 06. 22:07

Crvena zvezda-FTC: Dibusz és Botka kritikája - reakciók

Zachariassen szerint nem a legjobb oldalukat mutatták.
2022. 10. 06. 21:42

Crvena zvezda-FTC: Kubatov Gábor számlát rendezne

Reagált a vereségre a Fradi elnöke.
2022. 10. 06. 21:29

Balhéztak a szurkolók Schäferék meccsén, Langék közel voltak a bravúrhoz

Schäfer nagy árat fizetett a hibájáért.
2022. 10. 06. 17:37

Óriási kapushiba is kellett a DVTK győzelméhez - videó

A végén jött a dráma.
2022. 10. 06. 10:25

Szpari-MTK: Bognár bírózott is, de volt, ami hiányzott - reakciók

Huszák ide is, oda is dicsért.
2022. 10. 06. 18:59

Hatvan: meg kellett műteni a Vidi volt játékosát

Pár hetet ki kell hagynia.
2022. 10. 06. 13:53

Felázott pálya: megvan, mikor pótolják az elmaradt bajnokit

Döntött az MLSZ.
2022. 10. 06. 20:40

Európa-liga: szorosabb lett a küzdelem a Fradi csoportjában

Bombagólt is kapott az FTC, korán nehéz helyzetbe került a Trabzonspor.
2022. 10. 06. 19:39

Magyar válogatott: ki pótolhatja Szalai Ádámot? - Rossi reakciója

Több forgatókönyv is elképzelhető.
2022. 10. 05. 20:33

Dráma Diósgyőrben, nem szakadt meg a Szeged sorozata - eredmények

A szomszédban nyert a Gyirmót.
2022. 10. 05. 17:01

Mélyül a gödör az MTK-nál, idegenben nyertek Mátyusék - eredmények

Óriásit hajrázott a Csákvár.
2022. 10. 05. 14:40

Nagy pofont kapott a Kecskemét: a fájó egyéni hibák - reakció

Hasznosítanák a tapasztalatokat.
2022. 10. 05. 12:51

Odaszúrt a bírónak a Loki legendája - reakció

Megszakadt a remek sorozat.
2022. 10. 06. 18:07

Remek hír érkezett Sallai Rolandról - reakció

Gulácsi Péternek is üzent.
2022. 10. 06. 17:14

FTC: érkezhetnek magyar válogatott játékosok? - reakció

Hajnal Tamás nyilatkozott.
2022. 10. 06. 16:24

Gulácsi súlyos sérülése: az UEFA jókívánsága

A Twitteren jelentkeztek egy bejegyzéssel.
2022. 10. 06. 14:53

A Honvéd 3000. NB I-es bajnokija: nagy lehetőség a szurkolók előtt

Nyereményjátékot hirdettek a kispestiek.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló29
2Putnok FC22
3DEAC21
4Pénzügyőr SE21
5Facultas-Tiszafüredi VSE20
6Körösladányi MSK19
7Kisvárda Master Good II.18
8Aqua-General Hajdúszoboszló18
9Füzesgyarmati SK18
10BKV Előre16
11Karcagi SE16
12Vasas FC II.15
13DVSC II.14
14FC Hatvan13
15Eger SE13
16Termálfürdő FC Tiszaújváros11
17DVTK II.9
18Sényő-Carnifex FC8
19Jászberényi FC7
20Békéscsaba 1912 Előre II.6
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE31
2Hódmezővásárhelyi FC28
3ESMTK26
4Dunaújváros24
5Újpest FC II.18
6Budapest Honvéd-MFA II.18
7Majosi SE17
8MTK Budapest II.16
9Ceglédi VSE15
10Meton-FC Dabas SE15
11Szekszárdi UFC14
12Balassagyarmati VSE13
13Paksi FC II.12
14Ferencvárosi TC II.11
15Makó FC11
16PTE-PEAC10
17Kecskeméti TE II.9
18Szolnoki MÁV FC6
19Bánk-Dalnoki LA4
20Monor1
TABELLA - NYUGAT
1Puskás Akadémia FC II.27
2Practical VLS Veszprém26
3Tatabányai SC24
4III. Kerületi TVE22
5FC Nagykanizsa22
6Érdi VSE21
7MOL Fehérvár FC II.18
8Kaposvári Rákóczi FC16
9Budaörs16
10Komárom VSE15
11Kelen SC15
12ETO Akadémia13
13Gyirmót FC Győr II.12
14Balatonfüredi FC11
15ZTE FC II.11
16Bicskei TC11
17Technoroll Teskánd KSE9
18Csornai SE8
19Móri SE5
20Zsámbéki SK4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!