nb1.hu

Hatvan: 27 év után távozik

Hivatalos bejelentés.

 
Íme, a hatvani klub hivatalos bejelentése:
 
"Hosszú évek után távozott az FC Hatvantól Nikl Gábor, aki játékosként, utánpótlás-edzőként, majd Bozsik-program csoportvezetőként, illetve alközpontvezetőként dolgozott klubunknál. A 43 éves szakember összesen huszonhét esztendőt töltött Hatvanban, de március 15-i hatállyal úgy döntött, hogy elfogadja a Magyar Labdarúgó-szövetség ajánlatát.
 
„Március 15-től az MLSZ felkérését elfogadva a Bozsik-program régiós koordinátora lettem – mondta honlapunknak Nikl Gábor. – Szakmailag előrelépés ez számomra, hiszen a hatvani körzet után a régiós koordinátori feladatot kaptam meg. Nem kellett sokat gondolkodnom, egyet aludtam és rábólintottam. Heves megye kétharmadában, illetve Nógrád és Borsod megyék egészében a Bozsik-programban a klubok auditálása, a klubokban dolgozó felkészítő edzőkkel való kapcsolattartás, a feléjük intézett elvárások kommunikálása, illetve a versenyek megfelelő felügyelete tartozik majd a feladataim közé. A sportban eltöltött éveknek köszönhetően rengeteg embert ismertem meg megyeszerte, és mindig a gyerekekkel szerettem foglalkozni, tehát ez a feladat testhezálló számomra. A koronavírus-járvány ellenére máris elkezdtem dolgozni, hiszen a háttérben azért folynak a munkálatok.”
 
Nikl Gábor számára nyilvánvalóan nem volt könnyű a búcsú, hiszen „fél életét” az FC Hatvannál töltötte, amelyhez érzelmileg is erősen kötődik.
 
„Összesen huszonhét évet töltöttem el az FC Hatvannál – emlékezett a szakember. – 1989-ben, 13 évesen kerültem a klubhoz ifjú labdarúgóként és először hat évet játszottam a különböző korosztályos csapatokban. 2000-ben visszatértem játékosként, de 2001-től ezzel párhuzamosan edzősködni is elkezdtem a klubnál. 2004-ben és 2005-ben labdarúgóként gólkirály lettem a megyei első osztályban. Az U19-es csapatot összesen 9 évig irányítottam, ezalatt négyszer bajnokságot nyertünk, illetve több ezüst-és bronzérmet szereztünk. 2009-től párhuzamosan dolgoztam Heréden és Hatvanban, majd 2013-ban kezdtem el a Bozsik-programban tevékenykedni – idővel csoportvezető, majd alközpontvezető lettem az FC Hatvan keretein belül. Szép és eredményes esztendőket töltöttem el a klubnál, amelyet fájó szívvel hagyok el, hiszen itt mindig otthon éreztem magam. Biztos vagyok azonban benne, hogy valamilyen formában egyszer még visszatérek! Az aktív futballt egyébként újra űzöm, három év kihagyás után tavaly Boldogon újrakezdtem a játékot és 15 góllal vezetem a megye III-as góllövőlistát.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC