nb1.hu

Hatástalanították a bombát

Egy kicsit fellélegezhetnek.

NB III Keleti csoport 24. forduló
Gyöngyösi AK – Cigánd SE 3–0 (3–0)
Gyöngyös Kömlei Károly Városi Sporttelep, 250 néző. Vezette: Somogyi Sára (Gordos Árpád, Urgyán Antal)
Gyöngyös: Halasi – Halasi – Papp (Molnár, 46′), Fehér, Rédei, Petrezselyem – Tarnai, Niedermüller (Tatár, 72′) – Tóth, Botos (Gábriel, 57′), Forgács – Laurinyecz. Szakmai igazgató: Varga Attila.
Cigánd: Gazsi – Pavol Sulák, Lukác, Kovács (Peter Sulák, 31′), Varga – Rjaskó, Baksa – Fodor, Angyal, Kelemen (Bodnaruk, 76′) – Belényesi (Novotny, 68′). Szakmai igazgató: Szénay Péter.
Gólszerzők: Botos 15′, Laurinyecz 20′, Forgács 24′.
 
Nagyon nehéz helyzetben várta a bentmaradásért küzdő Gyöngyös a közvetlen rivális Cigándot, de már a meccs előtt hangsúlyozták, többek között a klub új elnöke, dr. Weisz Péter is elmondta, csakis egyetlen végkimenetel elfogadható. Sőt, a klub első embere azt is kijelentette, hogy egy vereség egy bomba pusztításával érne fel számukra. Utólag kimondhatjuk, hatástalanították a robbanószert, hiszen gyorsan eldöntötték a találkozót, amivel a kiesőhelyről is elléptek, riválisukat pedig még nehezebb helyzetbe sodorták.
 
Gólok története
Laurinyecz lépett vissza labdáért, amit átvett, lefordult és kitűnő ütemben indított be a saját helyére. Annyira jó volt az indítás, hogy Tóth Olivér és Botos Szabolcs is robbant a labdára. Tóthot az egyik védő és a kapus együttes erővel tette a földdel egyenlővé, így azonban a tovább futó Botos jobbal el tudta húzni a kapus mellett a labdát, és a gyengébbik lábával, ballal már nem volt nagy feladat az üres kapuba passzolni 12 méterről. 1-0
 
A 16-os sarkánál Laurinyecz küzdött meg a labdáért. Visszajátszotta Niedermüllernek, aki azonnal beindította társát az üres területre. Laurinyecz nagyon érezte ezt a kényszerítőt, és immár a büntető területen belül tisztán vehette át a labdát, gyengébbik lábával éles szögből ellőtte a hosszút. 2-0
 
Egy hosszú akciót követően Laurinyec labdája érkezett a szélről, amit talán a jobb oldalról érkező Tóthnak szánt, de Forgács a gyengébbik jobb lábával becsúszva pont elérte, és a tátongó hosszú sarokba lőtt. 3-0
 
Értékelések:
Török János: – Játékosaim átérezték a mérkőzés fontosságát, sikerült három gyors gólt szereznünk, amellyel el is döntöttük a három pont sorsát. Gratulálok a csapatomnak, mert motiváltan és jól játszottak.
 
Szénay Péter: – Úgy készültünk a meccsre, hogy jobban fogunk figyelni a védekezésre, és megpróbálunk aktívan támadni. Amit gyakoroltunk a héten, végül nem tudtunk megvalósítani, mert egy játékosunk sérülés miatt a kezdés előtt kiesett a csapatból. Három egyéni hiba után kaptunk gólokat, nehéz volt felállni. A félidőben átszerveztem a játékot, bátrabban támadtunk, voltak helyzeteink, de nem tudtuk őket értékesíteni.
 

null

null

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC