nb1.hu

Három gól esett Véber Györgyék ceglédi edzőmeccsén

Mindkét csapat főpróbát tartott.

 
 
Utolsó edzőmérkőzését játszotta a Cegléd az NB III Közép-csoportjának 8. helyén álló, Véber György vezette RKSK ellen – számolt be a ceglédi klub honlapja.
 
Makrai László, az NB III Keleti-csoportjának harmadik helyezett együttes vezetőedzője a Mikler – Bagó, Csendes, Krajcz, Szabó, Takács, Majoros, Markó, Kovács, Papp, Laczkó összeállításban küldte pályára a Ceglédet az felkészülési szakaszt lezáró tesztmeccsen.
 
Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Védeni valója sokáig csak Miklernek volt, de magabiztosan látta el feladatát a 23 éves hazai kapus. Az első játékrész vége előtti percekben megszerezte a vezetést a hazai csapat, a 41. percben egy lepattanó labdára eszmélt a leggyorsabban Markó, és lövése utat is talált a kapuba (1-0)
 
A fordulás után, mindjárt a félidő elején megduplázhatta volna előnyét a sárga mezes hazai csapat, de Bagó beadása után hiába pattant egy vendég védő lábáról az üres kapu felé a labda, a gólvonal előtt menteni tudtak társai. Nagyjából 10 perccel később azonban, már nem mentette meg senki az RKSK-t a második bekapott góltól: Kovács helyezett szépen a hosszú alsó sarokba (2-0).
 
Gyorsan szépített azonban a Véber-alakulat, pár perccel a bekapott gól után egy szép, jobb oldali beadás után, fejjel szépített a Rákosmente (2-1).
 
A mérkőzés hajrájához érve mind a két csapat sokat cserélt, de a kétgólos különbséget újra visszaállíthatta volna a Cegléd, de Laczkó emelése a kapufán csattant. Több találat már nem esett a meccsen, így jól sikerült Krajczék főpróbája a március 8-án induló tavaszi rajt előtt.
 
A tesztmeccsen a hazaiaknál csereként pályára lépett Bíró, Cseh, Pintér, Sándor és Kotlár is.
 
A Ceglédi VSE a tavaszi rajtot a Gyöngyös otthonában kezdi, Krajcz Mátéék csupán öt ponttal vannak lemaradva a második helyezett DEAC, és hét egységgel a listavezető Füzesgyarmat mögött, így a tavaly még az NB II-ben szereplő Pest megyei gárda egy jó tavasszal nagy harcban lehet a feljutásért.
 
Véber György együttese a Közép-csoport nyolcadikja, a tavaszi szezont hazai pályán kezdik, és a Budapest Honvéd II-t fogadják.
 
Felkészülési mérkőzés:
Ceglédi VSE – Rákosmente KSK 2-1 (1-0)
 
Gólszerzők: Markó, Kovács illetve Bányai

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC