Bíró Ádám - 2022. January 22. Saturday 20:19
NB II-es kluboktól érkeztek játékosok.
Az NB III Nyugati csoportjában a BVSC telel az első helyen. Az éllovashoz az
nb3foci.hu értesülései szerint eddig három játékos érkezett: Batizi-Pócsi Balázs a Budaörsnek intett búcsút, míg Tóth Kristóf, valamint Tamási Zsolt legutóbbi állomáshelye a III. Kerületi TVE volt. Vagyis azt láthatjuk, hogy a bajnokesélyes NB II-es kluboktól igazolt.
Távozási oldalon eddig két játékos szerepel: Bartos Norbert az Érdet fogja erősíteni, míg Simon Krisztián a Kelen SC-vel állapodott meg.
"Az előzetes tervekkel ellentétben január 22-én nem hazai pályán a Tiszaújváros ellen lépett pályára labdarúgó csapatunk, hanem a fővárosban vizitált. Ellenfelünk az NBIII Nyugati csoportjának éllovasa a BVSC-Zugló volt. Harmadik barátságos találkozónkat a felkészülési időszak közepén játszottuk, ahol az edzések kemény fizikai terhelése ellenére, pörgős, hajtós, jó iramú összecsapást vívtunk a nyugati listavezető ellen. Játékban is rendben volt a csapat, számos kidolgozott helyzet és jó mezőnymunka jellemezte játékosainkat. Az eredmény ezúttal ugyan a vendéglátóknak kedvezett, Szala mester azonban ebből a mérkőzésből is számos következtetést vonhatott le a felkészülés hátralévő időszakára."
BVSC-Zugló–Putnok FC 2-1 (1-1)